HTML

A posztok szerzőit azért kérjük fel, mert jól értenek valamihez, ami az EU-val kapcsolatos. A magyarok csaknem fele látja értelmét annak, hogy tagok vagyunk. Ha már azok vagyunk, akkor lássuk, hogy mi végre, miért érdekes, mit tartogat. A blogot az Európai Bizottság megbízásából Martin József Péter szerkeszti.
A szerkesztő függetlenségét a megbízási szerződéshez csatolt szerkesztőségi charta garantálja. A blog tartalma nem tekinthető az Európai Bizottság álláspontjának. Kapcsolat: tagokv_KUKAC_gmail.com

2011. december 20.

Megtagadta gyermekét az euró atyja

Gyükeri Mercédesz

(A szerző a újságíró, a Világgazdaság munkatársa.)
 
Mintha az intenzíven ápolt édes fia vastüdejébe rúgott volna egyet apja, amikor Jacques Delors a Telegraph egyik decemberi számának azt nyilatkozta: az euró a kezdetektől elhibázott volt. Kérdés, bölcs dolog-e a monetáris unió atyjának tartott, 86 éves politikus részéről ilyen kemény szavakkal ostorozni egyik fő művét.
 
Az egész a Werner-jelentéssel kezdődött. Pierre Werner munkacsoportja 1970-ben tízéves időtávban képzelte el a monetáris unió kialakítását – hogy aztán a Bretton-Woods-i rendszer szétesése és az olajválság jó időre lesöpörje ezt a tervet az asztalról.
 
Majdnem húsz év kellett ahhoz, hogy Jacques Delors leporolja a terveket. Az európai bizottsági elnök – Wernerhez hasonlóan – 1989-ben három feltételhez kötötte a valutaunió megvalósulását: a devizák teljes és visszafordíthatatlan konvertibilitása, a tőkemozgás liberalizálása és a rögzített árfolyam. Ebből az első, vagyis a visszafordíthatatlan jelleg nem is képezte vita tárgyát, az annál inkább, hogy az egységesítés működéshez milyen jogkörök átadására van szükség.
 
Ironikus módon – erre a dokumentum is felhívta a figyelmet – olyan területeken, ahol a különbségek csökkentését szolgáló pénz elosztását kellett egységes rendszerbe terelni (mezőgazdaság, fejlesztés), teljesen természetes módon alakították ki a tagországok a közösségi politikákat. Annál bonyolultabbnak és ellenszenvesebbnek tűnt azonban az ötlet, hogy a valutaunióhoz mégiscsak elengedhetetlen lenne a tagállamok fiskális politikájának harmonizációja (ne adj, Isten, egységesítése).
 
Delors ennek a feladatnak a teljesítését három lépcsőben képzelte el: a belső piac kialakítását az alapszerződés módosítása követi, majd az egyes országok pénzeinek kivezetése, amely folyamat szerves része bizonyos hatáskörök átadása a közös szervezeteknek.
 
Így történt? A rövid válasz: igen. A hosszabb pedig: valóban ilyen dolgok történtek, csak távolról sem úgy, ahogy azt Delors elképzelte. Nem volt véletlen a britek szkepticizmusa a valutaunióval szemben: Margaret Thatcher is bizonyára pontosan tudta, hogy soha az életben nem fog elfogadni olyan szintű integrációt, mint amilyet a francia bizottsági elnök vizionált. A baj csak az volt, hogy mások se nagyon.
 
De térjünk vissza 1989 nyarára! A Delors-jelentést fogadó taps elültével úgy döntöttek a tizenkettek, hogy 1990. július elsején belevágnak a monetáris unió megvalósításába. Igen ám, csak az alatt az egy év alatt teljesen felbolydult a világ. A berlini fal ledőlését a német egység terve követte, azt pedig a döbbenet, amelyet Európa kényszeredett mosollyal igyekezett feloldani. Helmut Kohl kancellár pedig azzal, hogy teljes mellszélességgel állt ki minden közösségi kezdeményezés, így a monetáris unió terve mellett is. Margaret Thatcher sértett kirohanásai, François Mitterand francia elnöknek a német egység megakadályozására tett elkeseredett magánakciói, és a közép-európai történések pedig ha lehet még jobban felpörgették Delors-t. A bizottsági elnök 1990-ben már föderációról beszélt, majd politikai uniót vizionált, amely aztán a következő néhány évben meg is valósult. Megint csak úgy, mint a népmesében: igen is, meg nem is.
 
Az EU-t megalapító maastrichti szerződés pontos, mérhető kritériumokat szabott meg ahhoz, hogy egy ország hogyan léphet be az akkor még csak ködös víziónak számító, 1999-re tervezett monetáris unióba. A végső döntést azonban az országokra hagyta, és kőbe véste a változások visszafordíthatatlanságát. Az árstabilitás legfőbb záloga a kormányoktól független jegybank lett.
 
Mintha túl rövid lenne az előző mondat, de tényleg nincs folytatása. A tűzoltáson és elvetélt próbálkozásokon kívül most sincs több hatékony intézmény vagy eszköz a gazdasági, gazdaságpolitikai koordináció erősítésére.
 
Azért 1990-ben volt még néhány szándéknyilatkozat, különösen a németek részéről, hangsúlyozandó, hogy a valutaunió működéséhez elengedhetetlen a politikai integráció elmélyítése. Nem véletlen a német buzgóság, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az európai monetáris unió tökéletes ellentéte a német valutaegység. Ott a keletnémet márka 1:1 arányú átváltása a politikai rendszer teljes megújításával járt együtt, megteremtve a pénzügyi keretet az újraegyesítéshez elengedhetetlennek tartott felzárkóztatási politikához is. Azonnal. És, csak hogy fokozzuk a drámát: opt out nélkül.
 
A formálódó EU-ban ezzel szemben nem kellett különösebb jóstehetség látni, hogy a politikai háttér hiánya, a látványos ellentétek komoly veszélybe sodorhatják a valutauniót. Különösen az után, hogy 1992 tavaszán a dánok 50,7 százaléka elutasította a maastrichti szerződést, a franciáknál pedig mindössze 50,8 százalék támogatta egy hasonló népszavazáson.
 
A piac villámgyorsan reagált, iszonyú nyomás alá véve nemcsak a valutaunió stabil magjának tekintett német márkát, de a gazdasági vagy politikai szempontból gyenge láncszemnek tartott lírát és fontot is.
 
Mi lehet erre a reakció? Vagy fogcsikorgatva, de megegyeznek a tagállamok, vagy egy életre elfelejtik a valutaunió gyönyörű ideáját. Eközben Európában: a brit kormány össze-vissza beszélt, a többiek – köztük Delors is – a szubszidiaritás, a demokratikus értékek tiszteletben tartása és az emberközeli unió szókapcsolatokat ismételgetve próbálta magához édesgetni azokat a polgárokat, akik nem nagyon tudtak mit kezdeni az EU és a valutaegység ötletével.
 
Az 1992-es pénzügyi válságot recesszió követte, azt pedig újabb pénzpiaci támadás, ezúttal a frank ellen. 1993 augusztusának egy szomorú éjszakáján pedig bekövetkezett a deklaráltan elképzelhetetlen hátra arc is: a lebegtetési sávot 2,25-ről 15 százalékra emelték a monetáris unió tagjai.
 
Majd, mintha mi sem történt volna, ment minden a maga útján tovább: a Delors-bizottság (akkor már a harmadik) középtávú növekedési tervek megalkotásával múlatta az idejét, és 1994-ben – pontosan a menetrend szerint – folytatódott a monetáris unió kialakítása. A tőkemozgás liberalizálása után elkezdődött a jegybankok közötti kooperáció, majd nevet találtak a közös pénznek, hamarosan ütemtervet is kreáltak a bevezetéséhez, és mindenki roppant lelkes volt.
 
Jacques Delors azonban ebben a történetben már nem volt hős. Az integráció bajnokának dicsfényét alaposan kikezdte a maastrichti szerződés elfogadása körüli huzavona. Amikor pedig tízéves regnálása után aktuálissá vált az utódlás, John Major brit miniszterelnök csak egy dolgot kötött ki: nem akar látni a bizottság élén olyan politikust, mint Delors. (Meg is kapta Jacques Santer luxemburgi miniszterelnököt, aki négy évvel később korrupciós vádak miatt kényszerült távozni.)
 
Delors egy életre szakított a nagypolitikával. Most pedig azt nyilatkozza a Telegraphnak, az ő terve jó volt, csak a megvalósítással volt baj. Az egyenlőtlenségekre és az instabilitást erősítő tényezőkre szemet hunyókkal, a pénzügypolitikai ellenőrzéshez makacsul ragaszkodó németekkel, a kényelmetlen döntéseket felvállalni félő gazdaságpolitikai szereplőkkel, a világos vízióval nem rendelkező politikusokkal. „Mindenki vizsgálja meg a saját lelkiismeretét” - szól intelme. Vajon az övé mit mond neki?

 

Címkék: euró válság gyükeri mercédesz jacques delors

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tagokvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr63449678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

minafoto · http://www.minafoto.hu 2011.12.20. 11:52:16

Szép volt a matek, csak kihagyták belőle az emberi tényezőket...

Kivancsi 2011.12.20. 12:03:57

igen igen kimaradt belolle a zemberek a politikusok magafele hajlasra kepes enyves keze megkombinalva kis fullentesekkel: gorogok es a tobbiek :):):)
welcome in EU :):)

Martian (törölt) 2011.12.20. 12:22:33

Magyarázzák a bizonyítványt... már az elképzelés sem volt jó.

Idet 2011.12.20. 12:24:03

Mint Marx. Az elmélet jó volt, csak a gyakorlatban nem működött.

kerdesek05 2011.12.20. 12:24:06

szerintem az euro atyja Lámfalussi Sándor volt. Delors max a szponzor vagy a nagyapa.

Kivlov 2011.12.20. 12:46:35

nem az elképzeléssel van a baj, hanem a fedezet nélkül osztogató kormányokkal...

is 2011.12.20. 13:43:26

@Martian: már az az elképzelés sem volt jó, hogy Athén meg Spárta egy országban egyesült, ugye? és Magyarországot is milyen hülyeség volt megcsinálni, 7 törzs szálláshelyéből. Az USA meg teljesen el van baltázva, 50 különálló államnak kellene lennie, milyen faszság már ez az USA dolog is, tiszta kudarc a 235 évük, ugye?

töreki 2011.12.20. 14:10:53

@is: és mennyi van még vissza nekik? 250 nem fogják megérni.

Martian (törölt) 2011.12.20. 14:27:10

@is: köszönöm, hogy a lényegre felhívtad a figyelmet: a fenti példákhoz évszázados természetes fejlődés kellett, nem pedig egy jó évtizedes voluntarista álmodozás és politbüro stílusú megvalósítás!

Nevetséges elképzelés, hogy a brüsszeli gengszterszindikátus keresztapái mutyizós osztogatással vezetik a nagy globális gazdasági versenybe az amúgy több szempontból is heterogén, "többsebességes" Európát!

Ver Sacrum 2011.12.20. 14:53:00

Delors óriási formátum volt, de az euró megszületéséhez Mitterand és Kohl kellett.

Sparti300 2011.12.20. 16:52:54

Nem lenne itt egy rendszerrel sem baj, ha nem a makk kupakos fejűek irányítanának mindenhol.Ha tetszik ha nem, tudomásul kell venni, hogy az úgy mond kapitalizmus /EU, a rendszerváltáskor már megbukott.Nem véletlen ,hogy több milliárdot adtak az Eu-nak az Oroszok,hogy meg mentség az összeomlás elől a közös valutát. A nagy kakából való kiút,---- csatlakozni az Orosz unióhoz(mindig az elsők járnak jól). A nagy rendszerváltás után ki kellene végre nyitni a szemünket, és abba hagyni vagy hagyatni a vakon járást, mert nagyot lehet taknyolni ám!

I_Isti 2011.12.22. 05:50:54

@Idet: Marxot elméletileg is cáfolták, a gyakorlat pedig bebizonyította, hogy nem volt igaza.

@Sparti300: Az úgymond kapitalizmus - minden egyéb kormányzati agymosás ellenére - nem bukott meg, hanem nagyon jól van, köszöni szépen. Ami megbukott az az úgynevezett jólléti állam.
süti beállítások módosítása