(A szerző újságíró. Három éve dolgozik Brüsszelben, jelenleg a HVG tudósítója, és e blog állandó szerzője.)
Történelmi lépésként üdvözölte a közös szabadalmi rendszer alapjainak letételét az Európai Tanácsban a témáról folyó tárgyalásokat vezető Cséfalvay Zoltán államtitkár. Több európai lap szerint az unió egyik alapvető problémájának a jellegzetes példája az egységes európai szabadalom tervezgetése, amin már lassan ötven éve gondolkodnak.
.jpg)
Mert mire is való a szabadalmak levédése? A szabadpiaci verseny feltételei mellett azért jött létre a szabadalom “intézménye” az 1790-es évektől számos országban, hogy titkolózás helyett a találmányok, innovációk szabályozott megosztásával segítse az iparágak fejlődését. A szabadalmak tehát végső soron a közjó érdekeit szolgálják ideális esetben. Ezért a legtöbb társadalomban a szabadpiac adta feltételeket egy szabadalomvédelmi rezsimmel egészítették ki.
Az 1791-es francia szabadalmi rendszert követve ugyanis a legtöbb ország szabályai kimondják, hogy mivel a tudás nem ölt kézzelfogható alakot, ezért a szabadságjogokhoz hasonló elidegeníthetetlen védelmet kell élvezniük a szellemi tulajdonoknak. Ráadásul a tudáshoz való hozzáférés biztosítása még a kórházak vagy az utak építésénél is alapvetőbb feladata az államoknak. Szakértők ezen a ponton fontosnak tartják kiemelni, hogy a találmányok társadalmi haszna gyakran sokkal nagyobb, mint amit a vállalatoknak vagy feltalálóknak hoznak. Sok esetben ugyanis a találmányokra alapozva születnek új fejlesztések és újabb találmányok, amelyek így tudásláncokat alkotnak, és ezzel megint hozzájárulnak az össztársadalmi jóléthez.
Ennek ellenére ne legyenek illúzióink, a régóta húzódó szabadalmi vita - amely csak az Európai Bizottságban több mint tíz éve zajlik - végeredményben a vállalatoknak áll leginkább érdekében. A kutatásra és fejlesztésre sokat áldozó vállalatok a megszerzett (finanszírozott) tudásból ugyanis elsődlegesen kutatási költségeik megtérülését, majd azt követően tartós haszontermelést remélnek.
Márpedig éppen saját vállalataik versenyképességét és új termékek piacra dobásának esélyeit rontották a Huszonhetek azzal, hogy nemzeti önzésük okán képtelenek voltak egy olyan közösségi szabadalmi rendszer kialakítására, amely olcsón és hatékonyan teszi lehetővé a szellemi tulajdonok védelmét. További probléma, hogy ha ma perre mennek a cégek egy fejlesztés kapcsán, és tegyük fel minden tagállamban érvényt kívánnak szerezni igazuknak, ma huszonhét külön bírósághoz kell fordulniuk, legalább huszonhét ügyvédet fogadva.
Hiába tűzte ugyanis ki az unió az előző évtized versenyképességi törekvései közt célul, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított pénzek a GDP 3 százalékára kell hogy rúgjanak, odáig már nem jutott el a közös akarat, hogy felszámolják a találmányok és új megoldások piacra jutása előtt tornyosuló akadályokat. Márpedig az egyik ilyen akadály, hogy az Egyesült Államokkal, Japánnal vagy az utóbbi időben egyre erősödő ázsiai államokkal szemben igencsak lemaradt Európa a piacra kerülő új találmányok számát illetően.
Ennek nem csak az alacsony start-up vállalatokba fektetési hajlandóság az oka, hanem hogy egyebek mellett igen körülményes, és különösen drága a szabadalmaztatás. Hiába létezik ugyanis immár harmincöt éve európai szabadalom - a nemzeti bejegyzés mellett - és az azokért felelős Európai Szabadalmi Hivatal, a levédetés minden tagállamban a nemzeti szabályok szerint zajlik, amely párhuzamos elbírálást is jelent.
Az európaiak a történet nyelvi aspektusa miatt nem tudtak egymással megegyezni. Ráadásul a nyelvi akadályok felszámolása a “történelmi” megállapodás ellenére sem sikerült száz százalékosan. A spanyol és az olasz kormány ugyanis nem volt hajlandó elfogadni, hogy csak a német, a francia és az angol legyen az új rendszerben a három hivatalos eljárási nyelv.
A témát közelről ismerő diplomaták szerint a két állam kifogása inkább politikai. Nem állja meg a helyét érvelésük, amely szerint azzal, hogy nem tudják saját nyelvükön beadni európai szabadalmi igényüket, azzal versenyhátrányba kerülhetnek. Szakértők szerint az olaszok jellemzően eddig is angolul adták be kérvényeiket (amely a legelterjedtebb műszaki nyelv), a spanyolok pedig amúgy is igen kevés újítást jegyeztetnek be.
Az 1973 óta érvényes szabályok szerint a feltaláló újítását ma a nemzeti, vagy a müncheni székhelyű Európai Szabadalmi Hivatalnál (EPO) adhatja be, a fent már említett három nyelv valamelyikén, vagy saját nyelvén. Utóbbi esetben viszont később kell lefordíttatnia beadványát valamelyik eljárási nyelvre, amelynek a költségeit állnia kell. Végül meg kell adnia, hogy mely országokra szeretne érvényt szerezni szabadalmának. Innentől pedig ahány országra szeretné kiterjeszteni szellemi jogvédelmét, azok nyelveire mind le kell fordíttatnia a szabadalom teljes szövegét, kedvező elbírálás esetén. Márpedig ez nemcsak lassúvá és nehézkessé teszi a folyamatot, hanem az Európai Bizottság becslése szerint átlagosan tízszer drágábbá is tesz egy az egész Unióra érvényes bejegyzést egy USA-ban intézett hasonló szabadalomhoz képest.
A huszonöt tagállam által március elején minősített többséggel nagy vonalakban jóváhagyott új rezsim szerint a jövőben elég lesz akár magyarul is beadni a teljes leírást és a szabadalmi igénypontokat, valamint megadni a három közül az eljárás nyelvét. Az egyszeri bejegyzési díj kifizetése után, noha a találmány teljes szövegét átültetik az elbírálás nyelvére, valamint az igénypontokat mind a három nyelvre, ez nem jelent majd extra költséget a szellemi tulajdon birtokosának. Sikeres elbírálás után pedig mind a huszonöt tagállamra vonatkozó védelmet kap az igénylő a találmányára. Az európai politikai korrektség védelmében pedig a jövőben az unió többi hivatalos nyelvére is lefordítanák a szöveget, egy számítógépes fordítóprogrammal.
Az igen küszködve kialkudott új közös szabadalmi szabályozás létrejötte előtt azonban még egy akadály van. Az Európai Bizottságnak a következő hónapokban kell közzétennie a szabadalmak elbírálását egységesítő elképzelését, amelynek keresztülverése a tagállamok kormányain szintén nem ígérkezik könnyű menetnek.
Végül pedig ha életbe lép az új szabályozás, Európa elkezdheti újból keresni annak okait, hogy miért képesek az amerikaiak a semmiből előlépő, mégis pár év alatt globális hírnévre szert tevő termékeket és szolgáltatásokat piacra juttatni, miközben Európa immár a mobil-kommunikációs iparágban - ahol a 90-es években még világelső volt - is örül, ha legalább lépést tud tartani.
