HTML

A posztok szerzőit azért kérjük fel, mert jól értenek valamihez, ami az EU-val kapcsolatos. A magyarok csaknem fele látja értelmét annak, hogy tagok vagyunk. Ha már azok vagyunk, akkor lássuk, hogy mi végre, miért érdekes, mit tartogat. A blogot az Európai Bizottság megbízásából Martin József Péter szerkeszti.
A szerkesztő függetlenségét a megbízási szerződéshez csatolt szerkesztőségi charta garantálja. A blog tartalma nem tekinthető az Európai Bizottság álláspontjának. Kapcsolat: tagokv_KUKAC_gmail.com

2011. január 31.

Meló Írben

Galántha Gergely

(A szerző történész és szerencselovag.)

„Hazudni kell. Te magyar történész vagy, neked ez menni fog, ez a szakmád!” – bíztatott egyik jólelkű ismerősöm, amikor az ír munkavállaláshoz szükséges hivatalos adminisztráció elintézése felől érdeklődtem. Ki gondolta volna, hogy ezzel megtaláltuk a közös pontot a történészekben és a tinédzser leánykákban! És valóban, a magyar bürokráciához képest minden meglepően könnyedén ment, az ír hivatalnokok még csak virágnyelven sem fejezték ki kételyeiket állítólagos személyi körülményeimmel kapcsolatban.

Kelta anabázisom első állomása a dublini Trinity College közelében fekvő fénymásoló szalon lett. Különös módja a sorsnak, hogy megpróbálja a dolgozó ifjút! Első hallásra a gépek „start” gombjának pénzért történő nyomogatása nem tűnhet nehéz feladatnak a Nyájas Olvasó számára. És az Olvasó nem téved! Ennek ellenére hamarosan szembe kellett néznem a szabad verseny vasöklével. Következő munkahelyemet már rutinos hazugságokkal sikerült megszereznem, életrajzomból csákánnyal cenzúrázva ki mindent, amely csak ellent merne mondani a buta pincér olyannyira keresett imázsának. És a siker így nem maradhatott el! Baszk kollégámmal és kínai főnökömmel hónapokig álltam a sarat a helyi születésű konyhai személyzet bűnös intrikáival szemben, bár néha ütközetet is veszítettem, amikor késve érkeztem a személyzeti étkezésre, és már csak a kéjes örömet találtam a séf arcán a szemétbe kidobott ebéd felett. Igyekeztem társadalmi megfigyeléseimet alkalmi munkákkal is kiegészíteni. Így került sor hot-dog árusi pozíciómra a történelmi angol-ír rögbi meccsen a Croke stadionban, amely írországi tartózkodásom tengerszint feletti csúcspontjának tekinthető. Igaz, kivételes helyzetemet alantas célokra is felhasználtam; a mértéktelenül fogyasztott ingyenkajától viszont napokig rosszul voltam.

 
Az EU keleti bővítése után százezrek éltek a lehetőséggel, hogy munkát vállaljanak nyugaton. Kezdetben csak három régi tagállam, Írország, Nagy-Britannia és Svédország nyitotta meg munkaerőpiacát az újak előtt. 2006-ig Írországba több mint 200 ezer ember ment dolgozni a régióból, több mint felük Lengyelországból, és különösen sokan a balti államokból. A magyarok aránya az első években 3 százalék körüli volt. 2008 óta a gazdasági válság miatt jelentősen csökkent a kint dolgozó vendégmunkások száma.  
 
„De hát, de hát” - hallom a Nyájas Olvasót nyamvadtan maga elé motyogva, mi lesz a dolgozó ifjú intellektuális fejlődésével?? Ennek is eljött az ideje, mégpedig akkor, amikor mind átvitt, mind szó szerinti értelemben megérkeztem az európai társadalom peremvidékére. Miután ugyanis a szolgáltatóiparban megspórolt jövedelmemet elfecséreltem a pesti... (nem éjszakákban!), hanem levéltárakban, ismét elfogott a kilátástalansággal vegyes kalandvágy olyannyira ismerős érzése, és megvettem újabb repülőjegyemet.
 
Ekkor azonban valami másra, valami többre vágytam még a pincérek életénél is. Nem is palástoltam tovább beteges vonzalmamat az óceán iránt, és keresztbe szeltem a zöld szigetet az atlanti partig. Itt lényegében vérszerződést kötöttem két békazabáló szörfössel, akik a part mentén utaztak, és minden olyan ponton megálltak, ahol jó hullámokat véltek felfedezni, majd mérgezett egérként rohantak be a vízbe. Így meglehetősen akadozva haladtunk dél felé, a közismerten gondtalan, meleg és száraz ír időjárásban, míg végül megérkeztünk Dingle városkáig. Itt elváltam alkalmi útitársaimtól, és ismét a munkakeresés rémséges bugyraiba vetettem magam.
 
Emlékeztem arra, hogy itt ér véget a Dublin környékéről induló egyik híres vitorlásverseny, tehát egy igazi óceáni yachtkikötőt vártam, nyilvánvalóan megannyi vitorlás munkalehetőséggel a dolgozó ifjúk számára! Az ifjú azonban alig akart hinni szemének, amikor a balatonföldvárihoz képest negyedakkora vitorláskikötőt meglátta. Igaz, a vízszintes eső sem igazán járult hozzá, hogy bármiféle vitorlás karriert lehessen a helyszínbe belelátni. Már-már a csalódottság vehetett volna erőt a dolgozó ifjú lelkületén, de ekkor felidézte olvasmányemlékeit a régmúlt idők kikötői prostituáltjairól. Kiderült, hogy a vitorláskikötőn kívül Dingle halászközpont is, komoly ipari kikötővel. És akkor a dolgozó ifjú elkezdte árulni magát a különböző hajókapitányoknak.
 
A halászat talán az egyetlen ágazat, ahol a felvétel során nem kérnek életrajzot, a beszélgetés viszont minden esetben azonos kérdéssel kezdődik: dolgoztam-e korábban halászhajón.
 
A halászutak közti szünetekben összebarátkoztam a kikötő dolgos népével. Én ugyan különös módon olyan hajóra kerültem, ahol a legénység többi tagja helyi (értsd: ír, angol, wales-i) volt, a többi hajón azonban kelet-európai vendégmunkások ténykedtek. Legbarátiabb viszonyba egy Pjotr nevű lengyellel kerültem, aki csak 100 eurómat nyúlta le. Ott voltak viszont a volt Szovjetunió útkeresői is. Az egyik litván srác egykoron bokszbajnok volt, ifjúkori szocializációja valószínűleg egyedül az edzőteremhez kötődött, ugyanis olyan szinten volt kigyúrva, hogy nemcsak a legalapvetőbb mozdulatok, de szemmel láthatólag a puszta lélegzés is nehezére esett.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ezen a hajón szolgált a szerző.
 
Ott volt egy egykori orosz hajóskapitány, aki ugyan csak negyvenvalahány éves volt, de hatvannak nézett ki. Egy állítólagos görög szintén gyanúsan anyanyelvi szinten beszélt oroszul. Valószínű különben, hogy mindegyikük görög okmányokkal nyomta, hiszen tudomásom szerint Oroszország uniós csatlakozása még e tanulságos beszámoló leadásakor sem tekinthető lezárt aktának.
 
És itt kanyarodhatunk vissza az Olvasó korábbi felvetéséhez. Ha nem számítjuk William Blake költészetében való elmélyedésemet, dilettáns versfordításaimat, valamint az ír történelemmel való ismerkedést és különösképpen nyomasztó ír novellák olvasását, akkor emlékezetem mélyenszántó, ámde semmitmondó pillanatokat és arcokat idézhet csak fel írországi tartózkodásomból. Közös füvezés lengyeloroszokkal egy kiégett halászhajó rakterében (persze őket még a fűvel is átvágták, közönséges dohányt szívtunk, de ezt senki sem merte bevallani); turistaszállók földalatti kamráiban élő, nemhogy angolul, de semmilyen nyugati nyelven a legalapvetőbb kulcsszavakat sem ismerő lengyelek; utazó kanadai zenészek; ausztrál tini lánycsapat hálidéjen Európában; olajos képű spanyol dzsigoló lakótárs, akinél egymást váltják a különböző nemzetiségű lányok. Mi minden szépet és gondolatébresztőt lehetne írni e fiatal vendégmunkások multikulti világáról! De nem írok. Azt a néhány mozaikot, amely netán üresen maradt volna, nyugodtan rábízhatom az európai életformák iránt érdeklődő Nyájas Olvasó fantáziájára.

 

263 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tagokvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr972627443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maydayray 2011.01.31. 12:35:45

jó a stílusod, jó az írás :-)

escéhá 2011.01.31. 12:43:46

Én mindezeket az élményeket átélem a helyi kocsmában, hiszen csak én nem mozdulok. Rajtam kívül mindenki. Az egész világot bejárják, majd visszajönnek és megosztják az igazi, fiktív, de mindenképp személyes élményeiket a közösséggel. Amelynek én úgy vagyok tagja, hogy minden reggel sétálok 500 métert.

Ja, taoista vagyok... Nem elméletben, gyakorlatban.

Ők meg sosem lesznek elégedettek azzal, ami van.

escéhá 2011.01.31. 12:47:54

Amúgy, ha már William Blake:

Visszhangos rét (Echhoing green)
(saját ferdítés, itthonról)

Felkelt egy új nap,
Harangok zúgnak
A fényes ég felett;
Megjött a Kikelet!
A rigók korán kelnek
S amíg feleselnek,
Azalatt mi ketten
Játszunk önfeledten
Egymásnak ölében,
Künn, a visszhangos réten.

Ősz fejű cimborákat
Láttunk, ahogy hátat
Fordítva egyre
Gondoltak. Feledve
Az élet gondját
Nevetve mondták:
„Ugye, szép lenne megint?...
Ifjúi éveink
Így teltek el éppen,
Künn, a visszhangos réten.”

A játék elgyötört.
Nem akart több gyönyört
A kicsikém sem már.
A leragadt szempár
Fénye kihúnyt, mint a
Nap. Megállt a hinta.
Szüleink jöttek értünk
S nyugovóra tértünk.
Nem játszunk már régen
Az elsötétült réten.

VoLk&StRoY 2011.01.31. 12:49:15

Kedves Posztoló, irigyellek!

escéhá 2011.01.31. 12:49:46

Ugyanő, Laughing Song:

Amikor az erdő vígan felkacag,
A patak is fürgébben szalad;
A levegő színesbe öltözik,
Távolból bércek felelnek nekik;

Élénkebb fenn a kék is. Meglehet
Madarak űzték el a felleget,
Vagy a lányok a mezőn? Hahaha!
Kacagnak s alig van rajtuk ruha.

A házban, hol még egyedül lakom,
Teli a tányér terített asztalon.
Örüljünk egymásnak, úgy mint még soha,
Rajtunk se legyen sokkal több ruha!

escéhá 2011.01.31. 12:50:50

Kevesebb nyüzsgés, kevés kontempláció = kevesebb számla. Nyugi.

flora.a 2011.01.31. 12:59:22

Jó írás, klassz élmények:)
Kilencvenvalahányban egyik csoporttársam kiment nyárra bébiszitternek Corkba, mikor hazajött, teljesen ki volt borulva: a családban mindenes cselédként kezelték, sőt felfalták a kivitt ételét, téliszalámiját is:))) úgyhogy a történet nekem nem meglepő, az kicsit még mindig fura, hogy lenézik a keletibb országok népeit, holott ők maguk sem különbek igazából, és hasonló elnyomástól, sőt... kellett szenvedniük hosszú évszázadokig. Talán ez a bizonyíték a közös mentalitásra. A régi szép időkből sem itt sem ott nem lehet a végletekig megélni.

Pong 2011.01.31. 12:59:22

Sosem értettem miért megy valaki ilyen hideg országokba, de a poszt jó és életszagú.

escéhá 2011.01.31. 13:05:57

Ja, amúgy elfelejtettem elsütni a kedvenc bon-mot-m:

Most panaszkodsz, vagy dicsekszel?

Kapitány_1 2011.01.31. 13:18:43

Felvesznek hajóra 50 éveseket is?))

ecinereb 2011.01.31. 13:21:44

A boom alatt én is eljátszottam a magyar értelmiségi menni bótosnak Ájörlend dolgot. Ott volt a fél világ Brazíliától Mauritiusig. De főleg lengyelek, litvánok, litvániai oroszok. Életem eleddig legérdekesebb időszaka volt.

ddt2001 2011.01.31. 13:29:05

Na ebbol is kiderul, hogy a bolcsesz diploma nem er semmit. Ezeket a dolgokat nyolc altalanossal, kozepes kepeseggekkel ugyanugy meg tudta volna csinalni. Ezert tenyleg erdemes tanulni?

(mellesleg szakmaban, mernokkent dolgoztam Irorszagban 2 evet)

layo 2011.01.31. 13:29:35

Ön egy született péhoward.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.01.31. 13:29:59

@wmiki:
jah, gondolom bajban vagy mert nem ragta a szadba a poszt hogy most utalni vagy szeretni kell-e :D

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.01.31. 13:38:33

@CSACSI: Annyiban egészíteném ki, hogy az írás nehezen olvasható, a mondatok rosszul összerakottak. Fogalmazásból kettes, a tartalom is csalódást okozott, semmi olyat nem írtál le, ami érdekes lenne. Információ tartalma nulla. Leülhetsz fiam!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.31. 13:45:06

Orbán nézed a híreket Egyiptomról ,Tunéziából , Albániából, vagy csak a seggnyalóidra hallgatsz?

Szorul a hurok, nő a nemzeti elégedetlenség a polgárság körében. Takarodj!

Őszinte Őrült 2011.01.31. 13:57:23

"A posztok szerzőit azért kérjük fel, mert jól értenek valamihez, ami az EU-val kapcsolatos."

Hadd kérdezzem már meg, a szerző itt mihez értett olyan jól? Az igazi kunszt az lett volna, ha történészként talál kint melót. Ebből az írásból szinte semmit nem tudtunk meg se Írországról, se a kinti munkavállalásról. Egy átlag bölcsész egy ilyen szintű posztot simán megír anélkül hogy valaha is járt volna Írország közelében. És még jó sem volt. Voltunk kint Írországban pár tízezren, szerintem a többségnek jobb sztorija van.

lajosss 2011.01.31. 14:00:34

Nekem tetszik a cikk
csak a cimen valtoztatnek
EGY OROK VESZTES NAPLOJA az idealis lenne

Clarimonde 2011.01.31. 14:00:48

ez az írás valami egészen idegesítő

de legalább az a kedves Olvasó megtudta, hogy az Író mekkora egy menőarc

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 14:08:41

6 éve élek itt. SOHA nem tapasztaltam rasszizmust, ellenszenvet csak a magyaroktól - ugyanolyanok vagyunk, mint odahaza a szokásos irigységgel megspékelve. A fizum mindig is annyi volt, mint a helyieké - sőt még a kollektív szerződés ellenére néha többet is kibuliztam, ráadásul multinál. És bárhova mentem melózni, mindig érdeklődtek kishazánk iránt, és velkámtuájörlendeztek, mert ők aztán tudják, milyen idegen kenyéren élni, hiszen őket évszázadokig csak csicskáztatták. A történészek, szociológusok, politológusok stb meg csak olyan munkát érdemelnek, amire egy majmot is be lehet tanítani. Ja, és óvasok Hamvas Bélát is, de a készség és képesség nélküli önérzetes hazai honpolgárokkal a Dunát már a határon túl is lehetne rekeszteni. Tessék villanyásznak tanulni!

sárkányfő 2011.01.31. 14:16:14

érdekes az író munkakeresési technikája.

van egy érdekes új találmány, igaz még elég kevesen hallottak róla, meg bonyolult a használata, de állítólag hatékonyabb mint kikötőkben melót lejmolni. úgy hívják: internet.

minifik 2011.01.31. 14:22:34

modoros
idegesítő
unalmas
semmit nem tudtam meg
és ne használd ezt a gennyes nyájas olvasó rémséget broáf

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.01.31. 14:33:09

es mi volt a hajon? belefulladtal az oceanba?

Giraffa 2011.01.31. 14:38:51

@sárkányfő: " állítólag hatékonyabb mint kikötőkben melót lejmolni. úgy hívják: internet."

Olyannyira hatékony, hogy aki belemerül, az bele se fog inkább az ír munkavállalásba.

Annyira hatékony a dolog, hogy Egyiptomot kompletten lekapcsolták az internetről, mert minden egyiptomi ír kikötői munkát kezdett keresni!

:-P

rosetti 2011.01.31. 14:39:24

Szerintem marhajó!
Folytasd!!!

rosetti 2011.01.31. 14:41:37

még ide is mennyi FIKAGÉP ír.... beszarás!
Mennyetek inkáb rejszojjatok eggyet! :))

tartuffe 2011.01.31. 14:42:11

Már kb 7 éve dolgozom egy ír cégnél mint repülőgép szerelő, és eddig CSAK jó tapasztalataim voltak. Hozzáteszem, nem az országon belül dolgozom, hanem más EU-s országokban, ami biztosan árnyal a képen valamennyit, de a cég részéről semmiképpen nem tapasztaltam semmilyen megkülönböztetést vagy előítéletet. Minden jogunk, fizetésünk stb teljesen standard. Kb 20 éve dolgozom a szakmámban (ez 4 céget jelent), de eddig magasan ez a legjobb hely, minden szempontból! Üdv

engem gyíkká változtatott 2011.01.31. 14:44:44

A posztoló üresfejű, az írás modoros, lényegszűrt, és ha az Olvasó Nyájas, a bugyor meg rémséges, akkor ki tudja, mi igaz az egészből, és ráadásul ki akarja tudni.

KopaszMercis 2011.01.31. 14:50:02

nekem sajna nem jott be a stilus.. lehet igy jol irni, de ezt meg gyakorolni kell.. egyelore csak izaccsag szag jon le rola sajna :(

35467 2011.01.31. 15:02:17

Megértem a szerzőt, az óceán függővé tesz. Nekem is bölcsész végzettségem van, de viszonylag sokáig dolgoztam halászhajón, és kimondottan szerettem. A műszakbeosztás fárasztó, de nagyon jól megfizetik. Valamint kimondottan nyugis, stresszmentes munka, mert a szabályok tiszták. Ha jól dolgozol, megbecsülnek.

A kommunikáció is egyenes, nem kell bájologni meg udvarolgatni másoknak. Ha valamelyik munkatárs nagyon kellemetlenkedik, vagy ok nélkül kritizálja a munkádat, akkor elég a megfelelő nyelven azt mondani, hogy „Te meg befogod a pofád, szarrágó”. És ezért nemhogy kirúgnának, hanem kimondottan nő az ázsiód:DD Kérdem én, melyik multicégnél lehet ezt megtenni?

De azért hozzátenném, hogy ilyen ritkán volt, általában mindenki nagyon korrekt. Mondjuk én helyiekkel dolgoztam, nem tudom, az oroszok meg a lengyelek milyenek.

stikasz_1 2011.01.31. 15:06:43

Ez a tragédia:
"A blogot az Európai Bizottság megbízásából Magyari Péter szerkeszti."

Újabb érv amellett, hogy miért nem ér semmit ez a túlnőtt EU-s bürokrácia. Erre megbízást adni, erre pénzt fecsérelni? Ingyen sem tűnik túl erős anyagnak, persze. Egyébként tényleg, ha fizetnek érte, kinek és mennyit? Transzparencia meg hasonlók, erről (is) szóljon az EU-s blog...

7vZdhz 2011.01.31. 15:09:38

Bundázó Debrecen, ugyan mond már el, hogy jutott eszedbe Orbán az írekről?????????

odamondó 2011.01.31. 15:24:12

Ó Dingle!!! Jó kis szörf a nyugati parton!!

Hiányzik! :( Bár a többi része nem. Azért még visszatérek, de csak a tájért és az igazi szörfért!

Martian (törölt) 2011.01.31. 15:46:11

uncsi az a külföldi kalandozás, amelynek vége nem lecsukás és kiutasítás. :)))

The_Assassin 2011.01.31. 15:57:59

ez de sz@r vót!
vagy többet kellett volna inni v. kevesebbet füvezni az írás előtt.

JohnHenry 2011.01.31. 15:59:52

tetszett! folytatást akarok!

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 16:20:45

@Giraffa: N.B. rengeteg egyiptomi halász dolgozik Írországban. Ez nem vicc, magam is meglepődtem ;o)

szines 2011.01.31. 16:23:00

Diplomas barataim! Ott kovetjuk el a hibat, hogy ha kulfoldre megyunk, akkor rogton lebecsuljuk magunkat, es csak valami nagyon alja melot vagyunk hajlandok elvallalni. Nem is kepzelitek, hogy mennyivel dolgosabb, okosabb, talpraesettebb munkaerok vagyunk, mint barmelyik "tanult" joember ezekben a nyugati orszagokban!

Ha legkozelebb kulfoldre mesz, ne is foglalkozz jo lengyel munkasembernek valo allasokkal. Igen is palyazz meg rendes melokat, amikkel otthon is foglalkoztal. Felvesznek, hidd el, es rendesen elhetsz, akar Irorszagban. Mert itt a valsag teljesen mast jelent. Itt azt jelenti, hogy ha eddig 5-szor vacsoraztal etteremben, akkor most csak 3-szor fogsz hetente. Nem 3-szor mesz el nyaralni egy evben, hanem csak 2-szer!

Walmer 2011.01.31. 16:31:35

Már 8 éve dolgozok Írországban, mint atomfizikus a corki egyetem fizika tanszékén. Az írek nagyon kedvesek és én, magyarként, jóval többet ketesek, mint a helyiek, beleértve a tanszékvezető profot is. Pusztán azért, mert magyar vagyok. ilyen rendesek ők.
Igaz, most a válság odavágott mindekinek, már én is csak 5 pint sörre vagyok jó a helyi kocsmában. természetesen a születetett írek semmit nem kapnak. Szeretek itt élni. mondjuk én nem nagyon talákozom litvánokkal, meg egyéb csürhével, mert olyan körben mozgom, ahol csak születetett írek vannak, akik nagyon szeretnek engem és elhalmoznak egy csomó ajándékkal, viszonzásul pedig semmit nem fogadnak el. ilyenek ők.
majd legközelebb mesélek milyen volt az, mikor GB Shaw darabokat dramaturgizáltam az atomfizikuskodás mellett egy az Ír-tengeren hánykolódó halászhajón egy walesi kapitány mellett a hajóhídon. a k-európai legénység meg szopott az esőben. hahaha

Taxomükke (UK) 2011.01.31. 16:39:44

@Walmer: Ez jobb volt, mint a poszt..:)

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 16:41:22

@szines: nem csak diplomásokra jellemző: a panaszkodás magyar sajátosság. Önsorsrontók vagyunk. 4 évig egy magyar barátom sem volt itt kinn, mert mindegyik csak sírt, mint a fürdős néni, de változtatni egyik sem akart. Még amikor a széket a segge alá tolták, akkor sem ült le. Utána találkoztam 2-3 párral, akivel azóta is jóban vagyunk, de a barátok többsége inkább ír, arab, olasz stb.
Ami a lengyeles megjegyzésedet illeti: jellemzően rasszista. Sok lengyel van itt, akik orvosi, jogi meg egyéb diploma ellenére 1-2 évig keccsölnek, hogy a pöpec nyelvtudás mellett akreditált papírra tegyenek szert és utána a szakmájukban tudjanak elhelyezkedni. Csak becsülni tudom őket. Barátunk is megtanulhatta volna kezelni a vindózt, oszt mehetett vóna egyetemre titkári állásra, onnan pedig frankón bedolgozhatta volna magát valami führer előadó vagy kutató mellé 8 hónap alatt. De egy teaching assistant tanfolyam elvégzése után maga is simán taníthatott volna itt törit. Nem a lehetőség hiányzik - kérem tisztelettel - hanem a motiváció. "Nem akarásnak nyögés a vége."

szines 2011.01.31. 16:57:20

@Tirpákia rózsája: Egyetertek veled. Szerintem is baromi jo itt. Az irek pedig hihetetlen vicces figurak, es nagyon kedvesek, az mas kerdes, hogy ha megigernek valamit, az beletelik nehany honapba mig teljesitik, de hozza lehet szokni. :)

A lengyelek pedig tenyleg jo munkasemberek, akarom mondani szakemberek, a legjobb autoszerelok, festok, vizszerelok. Nagyon is jol megelnek ebbol itt, es meg lehet bennuk bizni, arrol nem is beszelve, hogy ok meg komolyabban veszik a "lengyel magyar ket jobarat"-ot. :)

Szinten erdekes, hogy mennyire sokszinu az orszag. Igaz nekem is szinte csak ir kollegaim vannak azonban annyi kulturaval lehet talalkozni...

Irorszagot a valsag ellenere is csak ajanlani tudom...

Kalv 2011.01.31. 16:59:33

nem szállnék be a vitába, hogy a poszt jó-e vagy nem, az viszont biztos, hogy ezen a blogon valami egész mást vártam ilyen cím alatt. komolyan gondolkodom a külföldi munkavállaláson, és Írország az első számú célpont, ezért bármilyen hasznos és konkrét információnak örültem volna, ami egy kicsit segít a döntésben.

ampelmann 2011.01.31. 17:00:32

@odamondó: Bundoran még jó hely :)

odamondó 2011.01.31. 17:04:27

@ampelmann: Annyira északon csak egyszer jártam. Én Co. Clareben éltem 2 1/2 évig. Lehinchben nyomtuk szörföt. Sajnos olaszoknál nincs szörf. Az hiányzik nagyon. Legjobb sport.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 17:04:44

@Walmer: vicc nélkül: első itteni munkahelyem a világ legnagyobb multijának európai kp-ban volt, az elnöki titkárságon írek és amcsik között. A főnöknőm egy lágerkápó volt, de az irodán kívül nagyon jó fej. 1 hónapja dolgoztam ott, amikor albit váltottam, de a két bérlet között volt 2 nap, amikor ideiglenes szállás kellett: felajánlotta, hogy lakjak nála. NEM LESZBI. 5 éve népszámlálás volt. A biztos egy ír nénike volt. Kérdésére elmondtam, hogy az akkor még csak vőlegényem hazájában háború dúl és amint összeházasodunk, ő is ideköltözik, mert bár mehetnénk Dubaiba, én inkább itt maradnék. Sajnálkozott a férjem családja miatt. Pár nap múlva megjelent egy Waterford (ír) kristályórával és egy imádsággal sok boldogságot kívánva. 2 napja visszavittem egy könyvet az üzletbe, amit tévedésből fogtam hozzá az 5 másikhoz, amit vettem. Hálából az eladó azt mondta, tartsam meg. Amikor az ír ismerősök megtudták, hogy kiraboltak minket, megkérdezték, mit vittek el, kölcsönadhatnak-e vmit ill. az összes azt kérte, ne utáljuk meg az országot emiatt, hiába szabadkoztunk, hogy ilyesmi bárhol megesik az emberrel. Csak néhány az ajándékok közül ;o)

BelaVak 2011.01.31. 17:05:47

Modoros. Jopofizo.
Nem teccik.
Bo"csesz diplomaval tessek megtanulni irni legalabb.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 17:05:48

@Kalv: iranyirorszag.com. Amennyiben szoftverben utazol, tudok segiteni...

ampelmann 2011.01.31. 17:17:15

@odamondó: HÁt én csak egyszer próbáltam ki de megfogott a stílus... nyáron megyek vissza ír haverokkal Bundoranba, Co. Donegalba! Imádom azt a részt... :)

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.01.31. 17:19:58

@Tirpákia rózsája: Ebben a hozzászólásban is több az információ, mint az eredeti blogban. Ráadásul olvasmányos is.

Egyébként hasznos lehet, ha az ifjúság világot lát, megtapasztalja milyen az élet máshol, stb. Valamikor régen az inasok is külföldre mentek tapasztalatért, amit itthon hasznosítottak. Európa átjárható, ki kell használni a lehetőséget.

Az más kérdés, hogy - hosszútávon - holmi anyagiakért soha eszembe nem jutott elhagyni az országot. Pedig nekem is volt nehéz időszakom. Azt gondolom, hogy ha az összes tehetséges ember hosszú időre, vagy végleg kimenne dolgozni, be lehetne csukni az országot. Nem attól jó magyar ember valaki, mert lobogtatja az árpádsávos lobogót, vagy leszól más népeket. De itthon gyarapítja csendben a hazát

De ez csak az én véleményem.

odamondó 2011.01.31. 17:26:47

@ampelmann:

www.relentlessenergy.com/films/view/powers-of-three

Ezt ha nem ismered figyelmedbe ajánlom. Minden idők legjobb szörfös filmje. Igazán eltalálja mi az írszörf lényege. Ráadásul a srácok azokon a részeken szörföztek ahol voltam én is (persze 10ed ekkora hullámokon...)

Ravinder 2011.01.31. 17:35:33

2005-2006-ban volt szerencsém Írországhoz. Imádom. Biztosan sokat számít h ki hogy indul el és mit dolgozik. Én szakmámban, mérnökként dolgoztam. Teljesen korrekt volt. Az ország szép, az időjárás meg elviselhető. Nincs 38 fok és én ezt pozitívnak veszem. Dingle és környéke meg az egyik legszebb része az országnak. Aki azért olvasta ezt az írást h eldöntse menni akar-e oda, az ne ezen írás alapján döntsön. Újra mondom: a körülmények fontosak. Én is találkoztam olyanokkal, akiknek nagyon nem jött be. Remélem nekik máskor, máshol szerencséjük lesz.

GoVegan (törölt) 2011.01.31. 17:40:27

azt hiszem ezutan az iras utan ma estere elfogyasztok egy ir csecsemot, mert megerdemlem, ok meg megerdemlik.

getup9 2011.01.31. 17:45:20

Jót írtál:)
Akik fikázzák és leszólják ezta cikket azok mér olvassák el? mér írnak róla kritikát?:O
Remélem jól sikerül a kalandod továbbra is:)

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 17:49:50

@alibiman: ami odahaza ment - megy? - túlmutat az anyagi problémákon. Én ezért emigráltam. A mai napig mardos a honvágy, de én már itt vagyok itthon - odahaza meg otthon. Jobb itt a túrórudis romantika, mint odahaza a permanens idegösszeroppanás. Amikor az ember körbenéz egy követségi fogadáson, elborul az agya és hálát ad a Jóistennek, hogy sikerült lelépnie (két pofára zabálnak meg lopják a klotyó papírt és mackóban vagy farmerban jelennek meg még a tanáremberek is). Feltankoltam népzenével, vers CD-kkel ill. magyarosan főzök. Rendszeresen hazajárunk üdülni és kultúrálisan feltöltődni - nem mintha itt nem lehetne. Nem attól vagyok jó magyar, hogy otthon adózom. Májner májnung náh...

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.01.31. 18:00:25

@Tirpákia rózsája: Tudod nekem nagyon sok barátom él kinn, ők 25-30 éve mentek ki. És rájöttek néhány dologra. Valóban összejöhet egy jobb minőségű élet kint (nem csak az anyagiakra gondolok) de az összes barátjuk és rokonuk itt maradt, és az évek múlásával rájöttek, hogy egyedül vannak, mint az ujjam. És mindig is idegenek lesznek abban az országban. Ezt persze csak gyenge pillanatukban vallják be, egyébként meg folyamatosan demonstrálnak, hogy milyen jól tették, hogy kivándoroltak.

Aztán én még azt is vallom, ha valami nem tetszik, akkor meg kell próbálni megváltoztatni. Kételkedem abban, hogy te már ebbe belefáradtál, mert úgy gondolom, ahhoz még elég fiatal lehetsz. Megfutamodni mindig könnyebb, mint megpróbálni megváltoztatni a látszólag megváltozhatatlant. Hála Istennek elődeink ezt nem így gondolták, és számtalanszor újraépítették az országot. De ez IS csak az én véleményem.

Egyébként sokszor nekem is nagyon tele van a tököm sok honfitársam mentalitásával.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.01.31. 18:04:26

@Tirpákia rózsája: Tudod nekem nagyon sok barátom él kinn, ők 25-30 éve mentek ki. És rájöttek néhány dologra. Valóban összejöhet egy jobb minőségű élet kint (nem csak az anyagiakra gondolok) de az összes barátjuk és rokonuk itt maradt, és az évek múlásával rájöttek, hogy egyedül vannak, mint az ujjam. És mindig is idegenek lesznek abban az országban. Ezt persze csak gyenge pillanatukban vallják be, egyébként meg folyamatosan demonstrálnak, hogy milyen jól tették, hogy kivándoroltak.

Aztán én még azt is vallom, ha valami nem tetszik, akkor meg kell próbálni megváltoztatni. Kételkedem abban, hogy te már ebbe belefáradtál, mert úgy gondolom, ahhoz még elég fiatal lehetsz. Megfutamodni mindig könnyebb, mint megpróbálni megváltoztatni a látszólag megváltozhatatlant. Hála Istennek elődeink ezt nem így gondolták, és számtalanszor újraépítették az országot. De ez IS csak az én véleményem.

Egyébként sokszor nekem is nagyon tele van a tököm sok honfitársam mentalitásával.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 18:06:25

@alibiman: azzal egyetértek, hogy attól még nem lesz valaki kóser, hogy szügyig árpádsávban van, de azért ne fasisztázzák le, mert így cselekszik. Nekem is van egy kicsi magyar zászlóm a nappaliban meg "rántotthúsos" térkép a falon, de ettől még nem adnám ki a vadászengedélyt egyik népcsoportra sem.

AzHofi 2011.01.31. 18:13:55

Magosan repöl a sassss,
engem ne simogass ál,
mert ha engem simoga tol,
búbánatba kerget sz.

G.Tibor 2011.01.31. 18:18:39

Én még soha nem szívtam füves cigit, még slukkot sem, de szagra meg tudom különböztetni a tiszta dohánytól.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 18:22:43

@alibiman: Megfutamodni? Ilyet is csak önző emberek mondanak, akik más iránt nem tartoznak felelősséggel. Nem a koron múlik a fáradtság, hanem az élettapasztalaton, én pedig többet dolgoztam, mint a nálam 20 évvel idősebbek. Egy országot nem tudok megváltoztatni. Életünk legjobb döntése az emigráció volt. Több családot tartunk így el magunkon kívül - Mo-n is és a férjem hazájában is - amellett, hogy mi is jól élünk és szellemileg is kiteljesedhetünk. Persze, maradhattam volna odahaza, ahol folyamatosan csak a nyakamra léptek és akiket támogatunk már rég öngyilkosok lettek volna a kilátástalanság miatt. Itt tanulhatok, dolgozhatok és előrébb léphetek. Rosszul vagyok ettől a szabadkőműves "itt élned, halnod kell" baromságtól. Mindenki emigráljon, akinek jót tesz, oszt utána vigye haza a tudást és tőkét, ha teheti! Az identitástudat meg nem útlevél kérdése - ld. határon túliak.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 18:33:49

@alibiman: még két gondolat: a barátaiddal lehet a gond, mert aki ide nem tud beilleszkedni, az odahaza sem tud. Így legalább csak a honvágy mardossa őket és nem 20 másik aspektusa egy anyagilag, lelkileg, szellemileg nyomorgó országnak.
Olyankor "könnyű" újjáépítni a hazát, amikor egy külső ellenség letarolta, de nálunk az emberekkel van a gond, nem az IMF-fel vagy vmi fiktív erővel - turáni átok, akármi. Márpedig az istenadtát nem lehet lecserélni. Szeretem a nemzetemet, de az önző, bugris lakosságot ki nem állhatom.

Moskovits Ákos 2011.01.31. 18:35:11

@Kalv:
Kedves Kalv és más érdeklődők,

Közszolgálati infó:

Az EU-n belüli munkavállalásról (munkakörülmények, adminisztratív kérdések, stb.)részletes információt ad az Európai Foglalkoztatási Szolgálat: ec.europa.eu/eures/home.jsp?lang=hu

Az Európai Bizottság új budapesti irodájának földszintjén működő Európa Pontban (Budapest, Millenáris Park) február 14-én 17 és 19 óra között egyéni konzultációra is lehetőség lesz a foglalkoztatási szolgálat munkatársaival. Hogy mindenkire jusson idő, azt kérjük az érdeklődőktől, hogy előzetesen regisztráljanak az europapont@lab.hu emailcímen.

A konzultálási lehetőséggel kapcsolatos infókat a honlapunkon (www.eu.hu) is hamarosan közzétesszük.
(NB, a fenti posztot a szerkesztő nem erre az alkalomra időzítette - ez egy szerencsés időbeli egybeesés.)

Aki nem budapesti, az hasonló kérdésekkel fordulhat még a helyi Europe Direct-irodákhoz is országszerte: www.europedirect.hu

Üdv,
Moskovits Ákos
Európai Bizottság

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.01.31. 19:29:12

@Tirpákia rózsája: Látom komolyan megérintett, amit írtam. Örülök neki! Mondanék még egy-két zavarkeltő gondolatot az emigrációval kapcsolatban. Mivel látom, hogy ősz öregemberek ételtapasztalatával és bölcsességével rendelkezel, nem aggódom, hogy nem fogod megérteni.:-)

Tudod, az a sok önző ember, aki úgy gondolta, hogy itthon marad, hátha (nem egyedül, hanem összefogva) talán tehet valamit a változásért, azért igen rendesen hozzájárult a te kitaníttatásodért. És most büszkék rá, hogy magyar tanítóid olyan tudást adtak át neked, ami jó alapot adott az írországi boldoguláshoz.

Aztán még az embernek lehet olyan kalandvágya is, hogy aki tud, az itthon is tud. Pl. boldogulni. Ahogy azért az emberek többsége tud. Igen néha összeszorított foggal...

Meg ugye szép dolog idegen hazában büszke magyarnak lenni, és kitenni a falra a Nagy-Magyarország térképet. Ahogy sokan a kocsijukra is. Ezektől azért megkérdezném, igen művelt értelmiségi barátaim. Horvátország mi a rákot keres rajta? :-) A horvátok tudnak róla, hogy ők Magyarország része voltak?

Arra is kíváncsi lennék, hogy ha az ír lufi teljesen szétfoszlik, és a dolgok rosszra fordulnak, vajon melyik országban fogsz tovább boldogulni? Vagy hazajössz lógó orral, behúzott farokkal? Nem, remélem, hogy ettől sokkal több lesz a szerencséd. Ha már kimentél, kívánom, hogy tényleg boldog légy választott hazádban. Nincs is annál rosszabb, ha ahhoz kell visszamenni, akiről előtte nem túl hízelgő és erősen általánosító szavakkal szóltunk. Ezért jó nick név mögé bújni. Régi a mondás, soha ne vágd be magad mögött az ajtót!

Egyébként ne törődj azzal, hogy ki, mit ír, mert az emberek szubjektívan szeretik látni a dolgokat, ezért tévedhetnek, ahogy én is.

Aladdin 2011.01.31. 19:30:07

Kiszínezett, fületlen-farkatlan szarság.....

Export 2011.01.31. 20:09:27

Csak a jelzőlámpák ne lennének ilyen hülyén hangolva... egy örökkévalóság amíg zöldre vált. Ezért szaladgál mindenki össze-vissza az úttesten mint a birkák.
Azt hiszem sikerült megfognom az Írországba való emigráció lényegét.

stikasz_1 2011.01.31. 20:12:45

@Moskovits Ákos: Azt szeretném tudni, ki, kinek és mennyit fizet ennek a blognak a létéért. Nem kívánok befáradni személyesen az infóért, elég ide bedobni.

GoVegan (törölt) 2011.01.31. 20:24:21

@stikasz_1: jujj tenyleg. en megyek nyaron EU-s foglalthazakba, zoldkommunakba. nem akar valaki szponzoralni egy kicsit?! :)

failte 2011.01.31. 20:31:02

@Chalmers: Na én bölcsész diplomával bankban nyomom Írországban, úgyhogy le lehetne már szállni a bölcsészekről. :)

fidike 2011.01.31. 20:33:05

66százalék még mindig ugy hogy csönd:)

failte 2011.01.31. 20:48:50

Ez előbbi ment a többi bölcsész-fikázónak is, most látom csak, hogy többen is vannak, akik így próbálnak önigazolást nyerni. Haha.

stikasz_1 2011.01.31. 20:55:29

@GoVegan: remek ötlet, hátha adnak. Ha megnézed amit ez a Moskovits belinkelt, a bohócbrigád munkatársainak fele kommunikációval foglalkozik. Ki kellene rúgni a társaság jó részét, ha az a munkájuk fő csapásvonala, hogy azt bizonygatják, léteznek, de nem ok nélkül.

Catoo 2011.01.31. 20:57:24

@failte:
Mit mond a bölcsész végzés után, ha találkozik mérnök barátjával a Macdonalds-ben?
- A mai ajánlatunk...

Amúgy bölcsész, aki tovább tanult és mérnök. Angliában nyomja. Puff.

wal 2011.01.31. 21:31:36

Gergő, Classic a történet, éééérted...

pimpalini 2011.01.31. 21:39:40

@alibiman:

Érdekes gondolatokat fogalmaztál meg, helyenként igazad is van, de azért a törinek nézz utána. Általános iskolás anyag.

"Ezektől azért megkérdezném, igen művelt értelmiségi barátaim. Horvátország mi a rákot keres rajta? :-) A horvátok tudnak róla, hogy ők Magyarország része voltak?"

S akkor nem sikerült ekkora marhaságot írni.

alicecooper 2011.01.31. 21:44:04

Egyetértek! Ha nem lennék negyvenöt, már rég kimentem volna én is!:) Aki kint van annak gratulálok! A kinti ismerőseim is hasonló tapasztalatokról számolnak be! Itt csak meghalni lehet! Élni egyre kevésbé! Gondolom Írországban nem veszik el az emberek nyugdíjmegtakarításait! Na, ez a különbség!

pimpalini 2011.01.31. 21:55:46

@alicecooper:

Sajnálatos, hogy egy ilyen nagyszerű ember nevében írogatsz méltatlan dolgokat.

Nem veszik el:
- mert itthon sem vették el,
- mert ott (is) elvették, mivel a bankrendszer majdnem csődbe vitte az országot.

Mc Master 2011.01.31. 22:21:25

Nem csak itt, más on-line újságban is rendszeresen megjelenik a külföldi munkavállalás témája, akár országonként bemutatva is és mindig az az érzésem támad, hogy igazából csak az embereket akarják finoman hangolni, hogy nem is annyira jó a kinti munka és élet. Pl. egy Norvégiáról szóló írásban pár hete hosszasan ecsetelték, hogy átszámolva hány száz forint egy-egy ital a szórakozóhelyeken. 1: nem járunk minden nap bulizni. 2: kit érdekel, hogy egy cola 800 Ft, amikor netto fél millát viszel haza? Én mindenkit csak bíztatok, elhúzni, de minél előbb! Tanácsok: 1: valaki írta, hogy ő is tervezi az utazást. Ezt nem kell nagy dobra verni, minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. 2: Ha már kint vagy, ne keresd a kapcsolatot magyarokkal, mert jellemzően csak ártanak, mint segítenek. 3: Alja munkát nem elvállalni, mert akkor nincs esély a kilépésre az ördögi körből. Ezek a saját tapasztalataim.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:25:28

@alibiman: Ki taníttatott ki??? Feketemunkásként tanultam meg angolul Albionban, ami a legretkesebb hely egy külföldinek. És abban az időben, amikor még lekomcsiztak mindenkit, aki K-ről jött és rettegtem, hogy mikor csípnek el és deportálnak. Úgyhogy mellőzd l.sz. ez a "mi bezzeg kineveltünk az átkosban; a te generációd miatt nélkülöztünk" megjegyzéseket! Azért járok itt egyetemre, mert odahaza 90-es években egy zsömire és egy kefírre futotta a főiskola alatt. Néhány év alatt itt megteremtettem a feltételeit a tanulásnak.
Mit változtassak egyedül? Ahogy Zorán mondja "magasról néz le sok bukott, hülye diák". Akik kitaníttak és akiknek sokat köszönhetek, azok azok a tetvek, akik miatt osztályidegenként soha nem boldogulhattam sem én sem a családom, ezek miatt lettem túlélő és aspiráns.
Nem tudom, olvastál-e híreket az elmúlt két évben, de az ír lufi már kilukadt. És ennek ellenére maradok és épp most adom be az állampolgársági kérelmemet, mert itt az emberek ok-k, csak a kormány tróger. Bánt, hogy élhetetlennek tartasz, amiért leléptem. Otthon igenis LEHETETLEN boldogulni az emberek miatt. Odahaza fúrni kezdenek a melóhelyen, ha értelmesebb vagy, itt pedig tolnak fölfelé. Többedmagamat tartom el már 18 éves korom óta, ezért felháborít ez a "könnyebb utat választottad" szöveg. Sztem félős és lusta emberek mondanak ilyet. A hazámat meg nem ócsároltam. Előbb vágnám ki a nyelvem.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:31:27

@alicecooper: 40 fölött csak odahaza vagy öreg! A legszebb és legtermékenyebb férfikorban vagy. Egyébként a kor nem számít, vendégszeretők a helyiek és van magyar közösség is, ami miatt könnyű beilleszkedni. Sztem 1 év múlva itt olyan cudar munkaerő-hiány lesz, hogy ihaj! Az írek 10 ezrével lépnek le évente - az elmúlt két évben 180 ezren és idénre még 50 ezret jósolnak csak Ausztráliába! Sok ismerős jött a te korosztályodból és nem bánták meg.

pimpalini 2011.01.31. 22:35:35

@Tirpákia rózsája:

Mit tanultál itthon és mit kinn?

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:36:02

@pimpalini: nem a bankrendszer vitte el, hanem a kormánypártok haverjai benne voltak vastagon mindenféle beruházásban és valahonnan össze kellett kotorni a zsozsót, hogy a veszteségeiket leírhassák. A többi már csak hab a tortán.

pimpalini 2011.01.31. 22:39:06

@Tirpákia rózsája:

Amúgy az írek miért vándorolnak ki? Miért érzik azt, hogy jobb a kínai befolyás alatt álló Ausztráliában nekik? Az egy dolog, hogy ott még mindig kevés az ember, s munkaerőhiány van, de életszínvonalban nem verik Írországot.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:40:04

@pimpalini: angol/oroszt tanárképzőn. Itt pedig business-t, az MBA-nek az honours degree szintjét. De szereztem itt több képesítést is, nem diplomát, csak okleveleket (pl. könyvelői).

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:43:02

@pimpalini: mert ők munkavízummal mennek ki, nem kell lapítani és nagyon jól megfizetik őket. Az ír közösség is elég erős odakint, ezért a honvágy elviselhetőbb. Ráadásul nem olyanok, mint mi, összetartanak, segítik egymást.

pimpalini 2011.01.31. 22:43:11

@Tirpákia rózsája:

Hm... egy MutánsBaromAlapozó itthon kb. 5 millió, szóval az emberek 90%-nak elérhetetlen, ott ennyire olcsó?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.31. 22:44:26

Ez iszonyú szar szöveg.
Egyszerűen okádnom kellet, amíg olvastam.

Bocs, de az írás kibaszottul nem a te világod, ahhoz ugyanis ízlés is kell.

pimpalini 2011.01.31. 22:44:37

@Tirpákia rózsája:

Rendben, értem, hogy nekik nem kell vízum, de ha annyira fasza Írország, akkor miért mennek Ausztráliába? Ott jobb a lóvé, mint Dublinban? Ez hogy lehet?

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:45:16

@pimpalini: ja, és van részükre kitelepedési lehetőség is, ami nem csak munkavízumot jelent, hanem még letelepedési/újrakezdési segélyt is kapnak. De a legelősebb érv az időjárás, nagyon utálják az esőt :D

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:49:14

@pimpalini: Köszi, erre már nem volt cérnám neki reagálni :o)

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 22:57:14

@pimpalini: De kell nekik vízum, viszont évente többször van itt expo, ahol álláslehetőségeket kínálnak ausztrál cégek. A munkanélküliek többsége egyébként az építőiparhoz kötődik, és odalenn most még kellenek szakmunkások. Egyébként olcsóbb, mint Dublin. Egyébként a fizuk lényegesen magasabbak, de ők nem pénzre mennek, elég nekik, ha dolgozhatnak.

Tirpákia rózsája 2011.01.31. 23:00:59

@pimpalini: én nem az MBA-t csinálom, mert az a Masters, hanem ami 1-gyel alatta van - de a tanmenet gyak-lag uaz. A legolcsóbb MBA, amit itt láttam 20 rugó/év, ami kb uannyi.

Callidus 2011.01.31. 23:24:26

Egy ideje gondolkozom hogy leirom az elmult 6 evemet. Hogyan, es miert, mikor es kivel, Budapest, London, Svajc, Skandinavia, Gibraltar, mindenhol nullarol dolgozva, helyiekkel elve magyarkent.
Am megnezve a kommenteket, meg mindig sokkal befogadobb kozeget talalok ha angolul irom le.
Magyarorszagon nem sok embert erdekelne oszinten, hacsak nem munkaugynoksegek telefonszamaival kezdi az ember. Es ez szomoru.
Sokat tanul az ember, de meg mindig teljesen felesleges lenne hazavinni. A buta hiu irigysegben gazolva 2 het alatt lennek alkoholista.
Talan meg nehany ev es felno az a mai generacio akinek mar nem falat jelent az orszaghatar. Veluk talan lesz mirol beszelni.

poccer 2011.02.01. 00:01:59

@maydayray: Jól szórakoztam, köszi a cikket. Nekem bejön a sajátos stílusod.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 00:14:19

@Callidus: a stílustól eltekintve, nekem akkor tetszett volna az írás, ha olyan helyen zajlanak az események, ahol feketén élne a koma. Mert akkor a történések életszerűek lennének. Így viszont csak egy számomra érthetetlen és valószínűtlen környezetben történik minden, mert panaszkodik. Aki nyelvtudással, akreditált diplomával, legálisan egy civilizált országban ilyeneken megy keresztül és panaszkodik, az egy lúzer. Svájc érdekelne, mert sok ösmerőstől hallottam, hogy bár magas az életszínvonal, alacsony az életminőség. Gibraltár meg izgalmasan hangzik, lövésem sincs a helyről, mármint, hogy milyen lehet.

Firestarter18 (törölt) 2011.02.01. 00:40:45

Guglizott képet sajátunknak mondani menő-e Nyájas Szerző Úr?
Innen lopta: www.trawlerphotos.co.uk/gallery/showphoto.php?photo=119830&cat=502

dr.pupak30 2011.02.01. 01:24:54

@Tirpákia rózsája: pedig dublinban él és virul a rasszizmus, persze nem a munkahelyen és nem nyíltan szemtől szembe, hanem kis odaszurkálásokkal, láb elé köpésekkel ilyenek (nigériaiak mondják). ennek ellenére nem rossz itt élni, de ma már vigyázni kell, kinek mondod el, hogy honnan jöttél és miért vagy itt.

dr.pupak30 2011.02.01. 01:27:55

@Tirpákia rózsája: én teljesen más solgokat tapasztaltam. nálam sosem érdeklődtek magyarország iránt, sőt látványosan néznek át rajtam, mogorvák és távolságtartóak. persze ez dublinban van, lehet vidéken más a helyzet, Pesten sem volt jobb, amikor ott voltam

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 03:09:29

@pupak30: A nigériaiak hozták be a heroint, amit az írek nem tudnak megbocsátani, mert a drogprobléma és a drogháborúk iszonyatos méreteket öltöttek. A nigériak egyébként 80%-ban bűnözők - 3 éve jöttek rá a bevándorlásügyiek, hogy a nigériai menekültek gyakorlatilag fegyencek, akiket Nigéria exportált. (Nem rossz taktika, nekünk is ezt kéne :D)Persze nyilván vannak köztük is tisztességesek, akik tanulmányi- vagy munkavízummal jöttek ki, de az ő számuk elenyésző. Nekem két csoporttársamat kivéve, csak rossz tapasztalataim voltak velük, rendkívül agresszívak.
Itt legfeljebb csak a szegényebb réteg fajgyűlölő, de az átlag középosztály és feljebb, semmiképp. Nekem SOSEM volt ilyen tapasztalatom, ellenben magyarok rendszeresen tesznek megjegyzéseket a férjemre. De a mi fajtánk surmó, már megszoktam.
Én is dublini vagyok, persze, mint otthon is van különbség a Nyócker meg a Rózsadomb között, úgy itt is, egy finglas-i meg egy donnybrooki máshogy látja a dolgokat ;o)

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 03:42:38

@Callidus: optimista. :) elfelejted hogy kik tanitjak, ki szocializaljak oket? optimista… :(

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2011.02.01. 07:19:43

Ez olyan volt, mint a hamburger. Műanyag, értéktelen, a test által használhatatlan mérgekkel teli.
Egy töri diploma ennyit tud vagy csak a dolgozó ifjúról alakult ki ilyen kép a nyájas olvasóban?

Feláll a hátamon a szőr vazze. Legközelebb inkább táncold el, a port jobban bírjuk.

english grandma in use 2011.02.01. 08:42:30

Yesterday is history, Tomorrow is a mystery, Today is a Gift and that's why it is called the Present

Walmer 2011.02.01. 08:51:10

@pimpalini: ez miért is marhaság okoska?

Walmer 2011.02.01. 08:53:43

@Tirpákia rózsája: mikor dugott meg valaki, úgy igazán jól? nem ártana újra megkérni valakit. talán nem lennél ennyire frusztrált.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 09:38:38

@pimpalini: Bocsi, ún. perszonál unió volt. Szerződés alapján. Ahogy Skócia sem volt sah része Angliának. Nagy Britanniának viszont igen.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 10:05:18

@Tirpákia rózsája: Ezek szerint te az ovit, ált. és középiskolát is kint végezted el. Az más.:-))

Egyébként általánosságban fogalmaztam, akinek nem inge, ne vegye magára. A te dolgod, hogy úgy gondoltad, kint jobb szopni, mint itthon.

Az azonban nem járja, hogy onnan leköpködjük a volt hazánkat, amikor téged itt senki nem üldözött politikai, vallási vagy nemzetiségi okokból. Ha meg mégis, akkor azt mond. Egyébként meg "tirpák" dolog, önmagadat minősíted vele. Elég lett volna azt kifejteni, hogy miért boldogulsz ott könnyebben, senki egy szót nem szólt volna. Nincs arra szükség, hogy az itthon maradottakat megtaposd, lenézd, tirpákoknak nevezd. Írásaid alapján ettől sokkal műveltebbnek tartalak. Bár lehet, hogy tévedek...

Szerintem az sem szép, hogy a volt hazádat Tirpákiának nevezed, miközben a nyelvét beszéled. Az meg egyenesen túlzás, hogy úgy gondolod, te bármilyen szinten is rózsája lehettél ennek az országnak. Kijelentéseid alapján én úgy meg gondolom, hogy ez kevéssé valószínű.

A lényeg az, hogy fájdalmas pontokra tapintottam rá, és ez kicsit erősebb tiltakozó reakciót váltott ki belőled. Ez így szokott lenni, különösen akkor, ha valaki felégeti a hidat maga után. Valamiért frusztrált vagy.

dr.pupak30 2011.02.01. 10:37:36

@Tirpákia rózsája: hát nem tudom, az én munkahelyemen nagyon aranyos, magasan kvalifikált nigériaiak vannak. a drogot ide nem a nigériaiak hozták be, hanem közép amerikából jön hajókon. semmivel sem vagyunk tirpákabbak, mint az írek, sőt a réteg akiről te beszélsz, messze veri a magyar lepukkant réteget, bunkóságban, erőszakban. a világ egyik legnagyobb multijánál dolgozom, ahol elvileg magasan kvalifikált emberek dolgoznak. had ne mondjam, hogy a legigénytelenebbek az írek. egy nigériai itt úgy jelenik meg a melóhelyen mint ha divatlabból húzták volna ki, míg az ír sokszor koszos ruhában és büdösen jön. persze szemtől szembe mindegyik aranyos, mert nem merik a szemedbe mondani, hogy alig várják, hogy külföldiként elhúzz innen. persze ennek ellenére még mindig könnyedebb a légköt mint otthon

dr.pupak30 2011.02.01. 10:42:49

@alibiman: egyetértek. és azzal is egyetértek, amit korábban mondtál. tirpákia rózabimbója még nem jött rá arra, hogy sehol a világon nem vakarja le a homlokáról, hogy MAGYAR. még ha azt nagyon szeretné is. és fogalma sincs, szépen csendben hányan köpnek a háta mögött, amikor megtudják, hogy magyar.

dr.pupak30 2011.02.01. 10:46:01

@pupak30: ja és természetesen a kontinensről hollandiából. ja és legdurvább, legkegyetlenebb drogkereskedők szinte kizárólag írek. golyóállómellényben járkálnak az utcákon, mert be vannak szarva, némelyiket kéz és láb nélkül találják meg hollandiában stb. szóval láttam már civilizáltabb országot is életemben na

Walmer 2011.02.01. 11:54:58

@alibiman: dehogy volt perszonálunió. A Magyar Királyság része volt, bár széles jogokkal rendelkezett.1091-ben megszűnt a horvát királyság, mikor László elfoglalta a területet.
Eleinte a kir. család egy tagja kormányozta, későbbmeg a bánok.

nem kell visszakozni, csak azért mert valaki bután beugat. jól mondtad korábban.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 12:11:43

@Walmer: 2002-ben volt az 900. évfordulója a perszonáluniónak. A horvátoknál elég komoly ünnepségeket rendeztek ebből az alkalomból. Néhány link:

hu.wikipedia.org/wiki/Perszon%C3%A1luni%C3%B3
Az "elfoglalásról"
www.vigilia.hu/2002/7/makk.html
www.doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=854

De mondjuk azt, hogy a vélemények kicsit megoszlanak, pl ún. reáluniót is hallottam már. Azt azonban senki nem állítja, hogy szó szerint bekebeleztük volna Horvátországot. Ezért is köszönhető annak, hogy a közös 900 évet a horvátok nem megszállásként értékelték, hanem gyümölcsöző együttlétként, és sokszor a vérüket áldozták az unióért.

Walmer 2011.02.01. 12:30:25

@alibiman: a perszonálunió egyik fő ismérve, hogy csak a király személye köti össze a két területet, de a két királyság tulajdonképpen független a másiktól.
Horváto. esetében ez távolról sem volt így. Hercegi méltóságként, később báni méltóságként kormányozták. A sabort a habsburgok már össze sem hívták.
a magyar Kir. része volt. kevesebb jogosultsága volt, mint Erdélynek a XVI-XVIII: sz. között.
az teljesen egyértelmű, hogy nem olyan jogállása volt, mint az Alföldnek.

az, hogy a horvátok minek élték meg, ebben a tekintetben irreleváns.
A Makk cikk biztos jó, de mivel vizsgáztam is nála Szegeden, talán most kihagynám. Annyire nem kedvelem azért a kort;-)

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 12:43:21

@alibiman: érettségiztem. Anyádat ócsárold!!! Apai ágon nyirségi vagyok, bár magam nem oda születtem. A magad fajta pesti urbánus paraszt használja a tirpák kifejezést, negativ jelzőként ami EGY SZLÁV NEMZETISÉG hazánkban, az ország keleti részében, ahol bár nem éltem, de vérségileg köt oda valami.Ha zsidó virágnak hívnám magam, már nem járna így a szád ugy-e, mert nem akarsz letöltendőd kapni. Ebből lett elegem, hogy a magukat magyarnak vallókat lehet odahaza szidni. Meg ne mondd már, milyen identitású lehet valaki!!! Mikor szidtam én a hazaiakat? Az ilyen magadfajta kisebbségi komplexusokkal rendelkezők köpnek bele mindenhol a levesbe. Ha a napog eget dícséri az ember, a te fajtád akkor is vonyít, hogy szidják. És nem szopok, tisztességesen dolgozom szellemi munkakörben. Csak ahogy a skandináv betelefonáló is jelezte, olyan emberek között, akik nem fúrnak és nem lopják a cukrot a konyhában - mer' ingyé van. Talán neked sem ártana egy kis emigráció, hogy tudd, milyen egy normális ember, aki nem veri le máson a komplexusait. Idióta!

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 12:46:13

@Walmer: Hát ja, ebben van valami, mármint hogyan volt összekötve a két ország, mert valóban, azért kicsit jobban "integráltuk" Horvátországot. Ez tehát erősíti a reálunió minősítést. De ez nem mond ellent annak, hogy - nézetem szerint - a rántotthús térképen nem kéne szükségszerűen HO-t is feltüntetni. De ez már egy másik blog témája lehetne, ahol nagyon szívesen megvitatnám veled a témát, mert látom azért vágod. És ez igen élvezetes eszmecserét vetíthet előre. :-)

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 12:49:22

@pupak30: nem köpnek le, több ír barátom van, mint magyar és évek óta. Nem prolikkal kell barátkozni meg együtt dolgozni, és akkor nem mondanád, hogy az írek retkesek - én laktam itt együtt pesti, diplomás lányokkal, akik szintén úgy nézetek ki, mintha divatlapból léptek volna elő és olyan trehányak és retkesek voltak, hogy döbbenet. Odahaza tömegközlekedve meg végképp rájöttem, hogy az elmúlt 15-20 évben iszonyúan elretkelődtek az emberek - nem tudom miért. Mint említettem vannak kivételek, de akik igazán rasszisták, azok a feketék, ők le"vájtbicsezhetnek", de te nem "feketeqrvázhatod" le őket, különben visznek.

dr.pupak30 2011.02.01. 12:53:03

@Tirpákia rózsája: amit te csinálsz eléggé kisszerű, mondhatnám nekem meg ez a magyaros viselkedés visszataszító oldala. otthon kusban vagytok, amikor valami rossz dolgot láttok, mert féltitek a nyamvadt bőrötöket. amint kilépte otthonról megy a visszafelé köpködés. akkor nem volt bátorságotok kinyitni a szátokat, hogy valami javuljon. szerintem ez rosszabb mint a híres magyaros egymás lehúzása. ez a fajta emigrált magyar sokkal rosszabb és sokkal több kárt okoz az országnak, mint az otthon maradt kistílű lehúzók.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 12:55:52

@Tirpákia rózsája: Pontosan tudom, hogy szó szerint mit jelent a tirpák szó, mert kedvenc éttermem a Tirpák Csárda Nyíregyháza előtt. Eszméletlen jó a velős pacal. Meg más is.

Viszont te használtad a tirpák szót átvitt értelemeben, ahogy az rendelkezik is bizonyos átvitt értelemmel.

Te tartod (volt) honfitársaidat bunkónak, és nem én téged. Anyádat meg akkor se bántanám, ha személyesen ismerném. Így meg pláne nincs rá okom.

Azt meg te nem tudhatod Hajnalka, hogy én milyen körülmények között élek itt, és mennyit jártam és hol külföldön. Lehet, hogy meglepődnél.

Most morcos lettél? Nem kéne...

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:02:56

ez ugy-e pupáknak szól? Merthogy ő akarja levakarni a homlokáról, hogy magyar? Alibiman, férfi emberbe nem kötünk bele ugy-e? Otthon papucs-e vagy? Pupák köp a fajtájára, te meg nekem írogatsz. Pupák, miért vakarnám le? Büszke vagyok a hazámra, arra a nemzetre, ami a modern világ vívmányainak a többségét adta. Te meg lapíts csak a sztárbakszban sapkában, nehogy a homlokodról valaki leolvassa, hogy magyar vagy és leköpjön! RÖHEJES :D Én nem tudom, milyen beteges félelmeid vannak, de sztem anyuci nem simogathatott titeket eleget Walmerrel meg Alibival együtt vagy inkább IRIGYEK vagytok, amiért olyan frankón bejött minden. Jellemző. Szánalmas, frusztrált banda, na ezért léptem le, az ilyen magatok fajta miatt, mint az itteni értelmesebbje. Van, aki alacsonyabb életszínvonalon él, mint odahaza, de jobban él, mert a hozzátok hasonló, kisstílű szarjankók nem mószerolják őket. Még valami, több tucat magyart ismerek multiknál, EGYIK sem panaszkodott köpködésre. Most vagy szakemberhez kéne járnod vagy tanulj meg kultúráltan viselkedni, vszleg a megnyilvánulásaid miatt utálnak és nem a fajtád miatt.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:06:55

@alibiman: NEM HASZNÁLTAM. Nem is említettem a szót!!! Te beteg vagy!!! Óvasni-e tudol? Tirpákia=Nyírség. Már elmagyaráztam, és még mindig hőzöngsz, tanácsot lehet adni, észt nem...

dr.pupak30 2011.02.01. 13:09:04

@Tirpákia rózsája: én nem barátkozom velük, ilyeneket raknak mellém egy olyan multinál akinek neve elég jól cseng világszerte. volt olyan ember, igaz csak egy, aki 2 hétig olyan büdös volt, hogy senki nem tudott megmaradni mellette. vannak olyanok, akik nem tudnak késsel villával enni!!! találoztam olyan ingatlanügynökkel, aki magyarországot dánia mellé rakta. 2006ban olvastam napilapban a csehszlovákia szót, azt hittem hogy rosszul látok. szóval vannak itt is dolgok. az tagadhatattlan azonban, itt nincs stressz, gyakorlatilag egy munkahelyen bármit megengedhetsz magadnak

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 13:09:40

@Tirpákia rózsája: Kollégám kérdezi min rötyögök. Igazán élvezem, amit írsz. Szerintem simán megélnél belőle, gúny nélkül értem! Kicsit ki kéne ugyan mosni a szádat, de azonkívül rendben van.

Egyébként papucs vagyok, sőt én már a mamusz kategóriába tartozom. Itt el merem mondani a véleményemet, mert az ismeretlenségbe burkolózhatom.

Helyretenném a dolgokat. Ahogy eddig sem törődtél azzal, mit gondolnak mások, most sem kéne ezzel foglalkozni. A lényeg az, hogy neked, mint sok másnak, bejött. És ez a lényeg. Van akinek meg az jött be, hogy itthon maradt. Nincs ebben semmi rossz.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:13:04

@pupak30: Nem köpködök vissza, de nehogy már ne lehessen véleményem a magadfajtáról! Odahaza MINDIG kiálltam másokért és a magyarok méltóságáért, ebből lett elegem, hogy odahaza magyar csak "support staff" lehet, meg a rokonok és fajtársak rúghatnak csak labdába. Te kint sem tudtál érvényesülni, ahol az egyenlő elbánás elve érvényesül. Megértem, hogy előtör belőled az irígység. Nem fogok azért szabadkozni, mert boldog vagyok itt és még akkor is jó a kedvem, ha esik vagy fúj. Életem legjobb döntése volt az emigráció: KÖSZI FLETÓ :D

dr.pupak30 2011.02.01. 13:13:12

@Tirpákia rózsája: juj. neked orvos kell, te sérült vagy és ennek okát magyarországban látod.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:14:59

@alibiman: bocs, de elöntötte a cucc az agyam, nem akartam közönséges lenni, de tényleg kiborít, ha valaki a saját lelki fogyatékosságait vetíti ki rám. Talán ennem kéne, éhgyomorra nem szabad kommentelni, az alacsony vércukorszint nem jó tanácsadó.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:15:10

@Tirpákia rózsája: milyen irigység? szerintem jobb helyen dolgozok és többet keresek mint te egész életedben idáig bármikor. csak én nem vagyok sérült és nem látok minden magyarban ellenséget veled ellentétben.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 13:15:14

@Tirpákia rózsája: Bocsánat, igazad van! Bugris írtál. Az azért mindjárt más. :-)

dr.pupak30 2011.02.01. 13:18:20

@Tirpákia rózsája: a nagy értelmiségi eszeddel miért nem teremtettél munkahelyeket, vállalkozásokat akkor és teremtetted meg magadnak a lehetőséget, hogy jól éllj. és másoknak is? te az a típus vagy, aki inkább szolgasorba hatja a fejét, jó szóért bármit megtesz bárkinek. magyarország olyan amilyen, azért lett olyan mert a te fajtád, hagyta odáig süllyedni, most meg nyomod még lejjebb. inkább ne

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:20:55

@pupak30: nem Mo-ban, a hozzád hasonló kisebbrendűségi irigyekben, akik sehova nem tudnak beilleszkedni. Sem otthon, sem idekinn. Pocsék egy életed lehet. Menj, a szintén diszkriminált hiperkultúrált, tiszta barátaid majd megvígasztalnak. A drogról meg annyit: a Nigériaiak hozták be. Az, hogy most ki űzi nagyban, az más kérdés. Az írek szervezettek, ezért tudtak bűnbandákat létrehozni. Ehhez persze hozzájárult az IRA törvényen kívül helyezése. Beszélgess 50-es írekkel, majd elmondják, hogyan romlott le a közbiztonság, miután az IRA-t "végleg" felszámolták a köztársaságban. Én nem tudom, nem voltam itt, és azt sem tudom, visszasírják-e ezt az időt (sztem nem). Akkor máshogy volt tré, most meg így.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 13:24:37

@Tirpákia rózsája: Nincs ezzel semmi gond. Igazából megértem a reakcióidat ÉS a lelki állapotodat. Lehet, hogy én is rosszul közelítettem meg a kérdést. Azt kellett volna kihangsúlyoznom, hogy azzal az energiával, amit külföldön elhasználtál, lehet, hogy itthon is boldogulhattál volna. Látom a srácokon, hogy itthon el nem mennének a mekibe egy kis kiegészítő lóvéért, mert az alantas. Kint meg szart lapátolnak éhbérért.

Amúgy itthon valóban sokan frusztráltak, és stresszesek. De ez nem nemzeti sajátosság, hanem gazdasági, mindenki fosik, hogy mikor vágják ki a melóhelyéről, és a ház részletet meg fizetni kell. De ez majd megoldódik. Mi sem vagyunk rosszabbak mint az írek, vagy németek, stb.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:27:43

@Tirpákia rózsája: persze ezt ismerem ez a tipikus ír sirám. mindenkit okolnak maguk helyett. okolják a nigériaiakat mert behozzák a drogot. naponta olvasok napilapokat, aminek az elős pár oldala gyakolatilag bűnügyi jelentés és nagyon érdekes, hogy szinte csak ír nevekkel találkozom. hibás a kelet-európai mert idejön dolgozni és elveszi a munkát, de az nem jut eszükbe, hogy jobban, olcsóbban és többet dolgozzanak. hibás a külföldi, mert felveszi a segélyt, de normális törvényeket nem tudnak hozni és azt betartatni. itt mindenki hibás, hogy lassan visszasüllyednek odá ahonnan indultak csak ők nem. mire lennék én irigy te szerencsétlen ? több pénzem van a bankban, mint neked szerintem egész életedben volt. de azt is menekíthetem ki innen, mert lassan bedől itt minden. és azért is ki a hibás ? hát persze a nigériaiak mert behozták a drogot. érdekes mégsem ők lövögetik egymást fejbe dublin utcáin.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 13:31:35

@pupak30: Látom, te csak alkalmazott voltál odahaza. Vállalkozni lehetetlen, olyanok a terhek. Attól, hogy még nem űzted, legalább emnerekkel beszélhettél volna vagy újságot olvashattál volna. Inkább itt tettem, és dőlt a zsozsó. Látom olvasni sem tudsz...
Neked elgurult a gyóccered: szolga sor? Az alkalmazotti státusz nem az. Csak nálad, mert te frusztrált vagy. Megfizették a munkámat. És jó szóért bármit? Anélkül is, mert a Szentírás eztet taníccsa, de jó szóért meg bármit, ami nem ütközik jó erkölcsbe. Egyébként, hogy példát mutassak neked "elméleti erkölcsésznek": a titkárnőmet csicskáztatni akarta vki a cégnél, és kioktattam, bár tudtam, hogy ballagás lesz a vége (a tulaj ágyasa volt ugyanis). De sem én, sem az asszisztensem nem bántuk meg, mert azt mondtam neki ez egy életre lecke legyen neki, méltóság, nem gőg és kiállás de nem korlátolt makacsság mindenek felett. Sokkal nagyobb gond nekik a mi hiányunkat pótolni, mint nekünk új meló után nézni. A főnököm (40-es ír férfi) sírt, mikor eljöttünk és azóta is kapcsolatban vagyunk. Ja és nem hordtam sapkát, hogy ne lássák a homlokomon a magyarságomat és nem köptek utánam, elém stb.

Callidus 2011.02.01. 13:32:06

Csodalatos, es ertelmes szemelyeskedo melldongetesbe fulladt ez a post is.. Teljes idopocsekolas.

Callidus 2011.02.01. 13:33:10

Kerdezzetek mar meg magatoktol, kit akartok es mirol meggyozni? Mert egyik sem megy, de ha menne sem szamitana.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:34:40

@Callidus: ezt megtárgyaltuk. kell ilyen is kengedni a gőzt. :) gondoltam képviselem kicsit a másik oldalt is. :)

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 13:34:51

@pupak30: Nem lenne az jó senkinek, az eurozónának meg végképp nem, de nagyon úgy néz ki, hogy össze fog dőlni az ír gazdaság. Ahogy a görög, a portugál és a spanyol is elég gyanús.

Ez a globális problémákon kívül azért sem jó, mert sok kinn dolgozónak kell majd hazajönni, és itthon könnyen lehet munkanélküli.

Callidus 2011.02.01. 13:37:30

Talaljunk valami olyantopicot aminek ertelme van.

Milyen valtozasok szuksegesek ahhoz Magyarorszagon, hogy ne lepjen le egy teljes generacio?
Az "itt elned halnod kell" mostmar nem mukodik ez nyilvanvalo.
Tehat keressuk meg a problemakat, es keressunk ra megoldast. Oszinten magunkhoz, es egymashoz, a nepnemzeti hulyesegeket felreteve.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:37:38

@alibiman: igen. és az előjelek rosszak. már kétszer konszolidálták a bankokat. harmadjára nem fogják. ha megint elkúrják, be fog dőlni néhány, magával rántva az egész gazdaságot. szerintem akkor ki is lépnek az eurózónából és rántanak magukkal másokat is.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:39:35

@Callidus: egyszerű ez. 1. nyelvtudás. 2. technológiai tudás. 3. vállalkozások létrehozása. szóval tanulás, tőke, vállalkozószellem. ez kellene

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 13:40:19

@Tirpákia rózsája: Mármint hogy itthon vállalkozni? Én nem így látom. Idén 21 éves lesz a cégem, szóval szerintem tudom, miről beszélek. A magyar (egyébként az ÖSSZES volt szoci országra igaz ez) vállalkozóval sokszor az a baj, hogy kifosztja a saját cégét. Ahogy egy kicsit komolyabb bevételre tesz szert, rögtön szép autó, nagy ház, stb. Nyugaton ennek már kialakult a kultúrája.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:41:26

@Tirpákia rózsája: érdekes és ismerek magyarországon sikeres vállalkozókat. ők biztos a masról jöttek. vagy csak volt egy jó ötletük és bátorságuk ?

Callidus 2011.02.01. 13:45:02

Kezdem ha erdekel valakit.
En nem gazdasagi megfontolasbol jottem el.
2004 ben axeleronal 200 netto korul kaptam.
Ami nekem hianyzott az a tolerancia es alazat ami ahhoz szukseges hogy az ember igazan tanulni tudjon, hogy a legujabb technologiak, elmeletek, otletek, kiprobalhatoak legyenek.
Ez sajnos magyarorszagon keptelenseg, mert valaki azonnal megsertve erzi magat, vagy a kenyeret felti barmilyen ujdonsag megjelenesevel.
A masik es a legnagyobb problema: a tekintelyelvuseg. Ez szerintem a kommunista vilagbol maradt meg. Mindenki "hatosag". Es ez minden eszervet uberel.
A kovetkezo az urambatyam vilag. Ha nincs "ismeros" semmi sem elintezheto. Egy rohadt foghuzas se. Elkepeszto.
Normalis beosztast is csak igy lehet elerni, "jo kapcsolatok" kellenek odahaza, es nem jo szakemberek. Ennek a hatasa minden teruleten eszreveheto.

dr.pupak30 2011.02.01. 13:49:40

@Callidus: hát ja ezek a jó oldalai az itteni munkavállalásnak. az ország renkívül easy going ahogy ők mondanák. mégis tartanak valahová ? vissza a szegénységbe, vele együtt mi is. sosem gondoltam volna, hogy bankbetéteket kell félteni egy EU-s országban, pedig ott tartunk, hogy kell

Callidus 2011.02.01. 13:52:27

Nagyjabol ezekbol kovetkezik a legtobb problema. A otlettelenseg, az elkeseredettseg, a kilatastalansag, es az ebbol fakado irigyseg.
Otthon senki sem gondolja hogy sokat tanulok es okos leszek, es akkor jo munkam lesz. Helyette a nok kenytelenek a testukre koncentralni, mert tudjak azzal tudjak a karrierjuket gyorsan es biztosan felepiteni. Karriert ami raadasul magyarorszagon csak es kizarolag a penzkereseti lehetoseget jelenti. Nem foglalkozhatsz azzal amit igazan szeretsz, vagy amihez ertenel, mert az otthoni munkak 50%abol keptelenseg megelni.
Itt egy szobafesto tobbet keres mint egy irodista.

Callidus 2011.02.01. 13:58:35

@pupak30: Probalj elvonatkoztatni a penztol. Az csak egy darab papir aminek kevesebb a valodi erteke mint a papirlap amire nyomtatjak. Nem lesz mar sokaig velunk ez a teljesen elavult (epp osszeomlo) monetaris rendszer. Csak az tartja meg eletben hogy elhisszuk, persze mar kilog a lolab.

Az igazi ertek a tudas, az igazi boldogsag az elet, es azok az elmenyek amiket hoz.

Callidus 2011.02.01. 14:01:53

Mindenki ugy valasszon eletet ahogy azt a leheto legteljesebben tudja elni. A targyak a szemetdombra kerulnek.

dr.pupak30 2011.02.01. 14:16:49

@Callidus: gazdasági szempontból nem lehet. a tőke ami mozgatja a gazdaságot. nincs tőke, nincs beruházás, nincs fejlődés. egyelőre még ez van

Callidus 2011.02.01. 14:28:23

Ezt tanitjak, igy kondicionalnak bennunket, igy ezt hiszed.

Nem a toke mozgatja a gazdasagot hanem te.
A toke profitot termel, ami nem produktum.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 14:29:17

@Callidus: Jó ez erre. Hát látod, töri diplomával kalandozni megy. Kár volt neki egyetemre járni, nem akarja hasznosítani az értékes tudását. Többek közt ezért is tartunk itt. Meg a sok használhatatlan diploma miatt is. A kisebbik fiamnak is tuti ilyen lesz, de a béke miatt inkább nem veszekszem az asszonnyal.

A nagyobbik fiamnak villanyász a szakmája, de inkább szerzett valami kimondhatatlanul hosszú nevű diplomát, és jószerivel éhezik. Azt mondtam neki, hogy azonnal veszek neki egy kocsit, ha elmegy a szakmájában dolgozni. De leszarja.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 14:33:02

@Callidus: Ilyen is van, sőt, még abban sem kételkedem, hogy bizonyos iparágánál ez a jellemző.

Majd meg fog változni.

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 14:33:57

@Callidus: problema? tok egyszeru. szar es alacsony az oktatas. ez mar a kozepsulinal kijon, de a lenyeg a fosuli. amig nem lesz fizetos, addig igy is marad. mi a francbol finanszirozzon egy egesz felooktatasi minden kart? egy-ket szakot lehet nyomni, de az csak szepitkezesre jo.

masik problema a multikulti hianya. nem artana fiatalon fogni a batyut es bejarni par helyet a kornyeken, de amig nem jut el Londonig (vigyazat altalanositas!) addig inkabb nem is megy el szerbiaba, szlovakiaba, romaniaba, ukrajnaba, albaniaba… utana meg mar a tapasztalattal a zsebbe, nohet a tavolsag.

ennek csupan annyi lenne az ertelme, hogy par beragadt sztereotip fogaskereket elinditson, aztan amikor ezek megvannak, akkor mar szeles vigyorral rohoghet az "urambaytam" hozzaallasokra.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 14:34:16

@alibiman: meg a tótiai magyarokat sem. Hogyne, és románozzuk le a székelyeinket is...

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 14:38:26

@GoVegan: ha meg eljut külhonba világot látni, akkor le büdösszakadározzák, mint engem, hogy miért nem dögölt meg éhen odahaza, ahelyett, hogy itt vígan él és támogat néhány szerencsétlenebbet otthon. Ha meg hazamegy, akkor Pupák módjára veri a nyálát, hogy milyen gazdag.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 14:39:56

@Callidus: hiába érvelsz, nem fogják föl!

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 14:41:42

@alibiman: gondolom a posztbol kimaradt az a resz, hogy nem elbulizni jott haza a penzt, amit megkeresett, hanem elleveltarazta. semmi gond nincs a tori diplomaval. a megfelelo helyen elegge ertekes tud lenni. persze azt a tudast is kell apolgatni es fejlesztgetni, de ez az osszes szakmara igaz.

amugy bocs, de pont ez is egy problema. nem a diploma fogja meghatarozni az embert, hanem forditva. ezt kell megtanulnia, hogy lasson lehetoseget az elsajatitott szakma minnel szelesebb korben valao alkalmazasara. na meg persze ragadja is meg.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 14:45:21

@Tirpákia rózsája: Szerintem ez nem így van. Hasznos dolog kimenni és körülnézni, ahogy azt már mások is itt leírták előttem. Itt arról van szó, hogy valaki valamilyen kényszer hatása miatt (lehet gazdasági is akár) kint ragad. Ezzel sincs gond. hanem azzal, hogy ezek után - mintegy önigazolásként - elkezdi leszarozni az országot, ahol születette és ahol felnevelkedett. Pedig nincs is rá szüksége. Bőven elég az alap ok, amiért kint maradt. Pl. egyszerűen jól érzi magát.

dr.pupak30 2011.02.01. 14:46:40

@GoVegan: ott az internet, nem kell mindent a magyar oktatásra fogni. az írrel összehasonlítva egyébkéntmég mindig sokkal jobb. mert itt tényleg semmit, de semmit nem tanulsz egy főiskolán, egyetemen. csodálatosan le lehet szűrni a pályakezdőkön

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 14:47:09

@Callidus: hiába magyaráztam ezeket! Pupák nem tudom, miért lépett le, ha olyan eszméletlenül tré odakint és frankó odahaza. Alibiman meg már azt sem tudja követni, amit maga mond, ha más állítja, amit ő, rögtön tromfol...
Én 160 FEKETE nettóval jöttem el 2004-ben, ahol napi 10-12 órát melóztam, sokszor hétvégén is SZELLEMI munkakörben. Itt az első munkahelyemen fél milla körül vittem haza, az utolsó helyemen meg 1.5 milla volt a havim. De ami igazán jól esett, A LÉGKÖR. Ha újítással álltál elő, vállba veregettek, alkalmazták és figyeltek, hogy ha rendszeres lesz, előléptethessenek. Ettől táltosodik meg az ember. De ha odahaza havi 10 millát kereshetnék, akkor sem mennék haza, mert Mo. lakhatatlan.

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 14:47:49

@Tirpákia rózsája: @alibiman: szerintem nalatok egy kommunikacios csatorna parhuzamosan futott es egymas velt dolgait a sajat tapasztalaitokkal csereltetek fel. legalabb a goz kiment. :)

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 14:54:30

@pupak30: mire van ott az internet? vilagot latni? bocs de HAHAHA.

az internetet oktatasra kellene hasznalni. nem tudom, megvan-e hogy olyan kozepsulik es fosulik mukodnek csak internetes vonulaton, amiknek a papirjaert egy magyar egyetemista meg a kislabujjat is megnyalna.

miert nem csinaljak azt, mint a tortenelemben oly sokszor, hogy akkor OK fiam mar megvannak az alapok, de meg nem vagy azon a szinten, ezert irany vilagot latni. laptopod van (ma mar kinek nincs aki fosulira jar), ha nincs akkor irany a tamogatoi kozpont, es mondjuk a 3. evedet valamilyen kulfoldi orszagban vegzed el, mikozben a neten jarsz be az orakra. ott remelhetoleg a szakmadban fogsz elhelyezkedni es ezzel is tovabbfejleszteni magadat. ha meg nem a szakmadba, akkor tanulj eletet, onallosagot. na persze ehhez kellene a hatter infrastruktura, amit viszont csak egyszer kellen kiepiteni es onnatol csak fejlesztgetni.

dr.pupak30 2011.02.01. 14:57:54

@GoVegan: tanulni. egy programozási nyelv megtanulásához és aztán egy vállalkozás létrehozásához nem kell iskolába járni

dr.pupak30 2011.02.01. 14:59:16

@Tirpákia rózsája: te személyeskedsz folyton, miközben ugyanezt kifogásolod a magyarban. ja, hogy magyar vagy és kell neked még 20 év, hogy átalakulj. a vér nem válik vízzé na :)

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 15:01:03

@pupak30: na igen. akkor egyrol beszlunk. :)

azonban ne felejtsd el, hogy ezt a hozzaallast nem mindenki tudja elsajatita es kellenek a beleszocializalodott semak, amik mint letrafokok feljebb es feljebb tornassza magat.

aszem' Csanyi Vilmos mondta egyszer egy riportban: egyetemre olyanoknak kell jarniuk, akik nem tudjak maguktol megtanulni a dolgokat.

dr.pupak30 2011.02.01. 15:02:06

@Tirpákia rózsája: mivel te igen művelt vagy és sok emberrel találkoztál már. nem mondták neked az írek még, hogy jó harminc éve nem volt olyan easy going az élet a gazdasági problémák miatt ? szeritnem jobb ha keresel magadnak másik országot, mert hamarosan jön az igazi gazdasági fekália

dr.pupak30 2011.02.01. 15:05:07

@GoVegan: ezzel egyetértek. de szerintem sokan rájönnek hamarosan, mert magyarországon rá vannak kényszerítve. itt nincsenek, mert a a viszonylagos jólétben mindenki jól elvan abban a langymeleg hugyban ami a munkahelyeken van.

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 15:33:18

@pupak30: hat akkor lassan indul be az a gepezet, mert majd 10 eve varok arra, hogy rajojjenek. :) amugy meg pont a langyos allapot miatt huzodik el a felismeres. kifogasokat konnyu talalni a maradasra es az egyhelyben toporgasra.

GoVegan (törölt) 2011.02.01. 15:41:17

@GoVegan: en a magyar viszonyokra is latom am a langymeleget. igy ertettem amit irtam.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 15:46:43

@alibiman: Te nem ezt mondtad, hanem aki lelép, azért teszi, mert lusta otthon tenni a közjóért. Olvasd el szépen miket írtál. És senki nem szarozta az országot, sem én, sem más, hanem a bugristákat szidtuk, az irigy niemandokat, akik senkit nem hagynak érvényesülni. Idáig csak azt nem értetted, amit én írtam, de úgy látom, már tényleg a saját szavaidat sem...

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 15:56:56

@pupak30: én nem te vagyok, aki a pénznek él, nincsenek emberi kötelékei és úgy vált hazát, mint alsógatyát. Érzelmi és gazdasáig okok miatt hagytam ott a szülőhazámat. A választott hazám sokkal több lehetőséggel, kiteljesedési lehetőséggel és biztonsággal ajándékozott meg, mint a Mo, ezért maradok itt, bár a gyerekeimbe magyarságtudatot szándékozok nevelni. Veled ellentétben számomra a pénzt nem cél, hanem legfeljebb eszköz, ezért nem lépek le, hanem a fentiekért cserébe mindent megteszek azért, hogy olyan vállalkozást indítsak, ami munkahelyeket teremt és segít, hogy ezt a gyönyörű országot újra talpraállítsuk. Az emberi erőforrás meg van hozzá.

dr.pupak30 2011.02.01. 16:03:44

@GoVegan: persze van olyan. de a többség rá van kényszerítve, hogy képezze magát vagy így vagy úgy. és ehhez ma már nem kellenek iskolák. és ahhoz sem kell túl sok, hogy valaki ma milliomossá váljon, akár magyarországról is. csak mindenki rinyál, hogy magyarország így szar úgy szar, meg a magyarok ilyenek meg olyanok, a helyett, hogy használná a fejét. :)

dr.pupak30 2011.02.01. 16:07:06

@Tirpákia rózsája: te nagyon naív vagy. magyaarságot plántálni a gyerekeidbe egy idegen országban? ez utópia. nem fog sikerülni. a gyerekeid írnek fognak születni és nem magyarnak, legfeljebb túristák lesznek majd otthon. erre majd emlékezz vissza. én országot váltottam ugyan a magyart ennek ellenére kifejezetten kedvelem és rühellem az olyanokat mint te akik a jólétükben sem általlanak rúgni egyet visszafelé, a helyett hogy segítenének. teljesen igaza van alibiman-nak. minden szava igaz.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 16:09:07

@pupak30: te jó ég, kikkel veteted körül magad? Gyanítom nem voltál a Trinity College-ban a zöld találmányi kiállításon, sem az iskolások tudományos kiállításán. Olyan az agyuk, mint az ekrazit. Világelsők szoftverekben, ződdógokban (lett légyen szó energiaforrásokról, építőipari, orvosi vagy háztartási megoldásokról). A művészetekről már nem is beszélek, világelső kutatásaik vannak a UCD-ben és a Trinityben. Az ország adottságai is páratlanok. Örülök, ha a magadfajták lelépnek és nem kell a nyavalygásotokat hallgatni, legalább nyugtunk lesz.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 16:17:05

@pupak30: te tuti, hogy odaqrod a kölkeidet a valtdizni elé suttyulni. Föl is lehet nekik olvasni magyar meséket, meg Arany János memoriter sem árt. Nyaranta meg, ha diznilendi hülyülés helyett egy kézműves vagy tánctáborba szalajtanád őket 3 hétre Erdélybe, már máshogy viselkednének. Tipikus, olyan vagy, mint egy ólomgolyó, csak húzod lefele az embert. Na, ezért szar neked mindenhol, mert ez a pesszimista, savanyú nyavalygás miatt nem jut Mo. sehova. Merjé kicsi lenni! Óvass Móriczot, oszt magadra ösmeröl!

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 16:37:48

@GoVegan: hát, nem tudom, orvos, építész, ügyvéd, ha ezekről van szó, csak olyanokban bízom, akiknek papírja van. Pupák sztem vmi betanított munkán lehet, mint a kiszervezett melósok többsége vmi "analiszt" állásban, az jól cseng, de nem mond semmit. Az a helyzet, hogy szakirányú papír nagyon sok helyre kell. Ahol nem alapfeltétel a szakirányú, csak a bármilyen, mint pl. multik, ott olyan is a közeg, ezért hagytam abba az ilyen trógerolást. Itt nem ugrálnak a papírért, a lényeg, hogy értsél hozzá. De ostoba az, aki a trendet nem ismeri föl, utána meg szidja a világot maga körül. Én tanultam az egyetemen, és nem azért mert sötét vagyok. Persze lehet 3 hetente online tanfolyamra járni 20x annyiért elismerést nem jelentő papírért ahelyett, hogy egy tisztességes diplomára tenne szert az ember. Én pl, ha ennek a diplomának a tananyagát akarnám elsajátítani, kb. 30 tanfolyam anyagát kéne benyalnom 50x annyiért. És még jól is cseng a neve, szóval nem mindig értelmetlen. A mai világ más, mint 20 éve, most már a munkaköröd neve nem jelent semmit, ami elképesztő. A bolonyai rendszer, na az a legkártékonyabb ötlet, ebben igazad van. Most már azért kell még a titkárnőnek is egyetemi business diploma, mert a főnök melójának a felét ő csinálja, ez a nagy büdös helyzet.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 16:45:23

@GoVegan: nem ment, ki sőt, felhúzott. Nem olvassa el, amit írok, hanem rögtön elkezd eszeveszetten sértegetni, milyen dolog ez?

dr.pupak30 2011.02.01. 16:50:42

@Tirpákia rózsája: sosem lesznek a gyerekeid magyarok. félsz bevallani magadnak, hogy magyarországon kudarcot vallottál, ezért el kellett onnan jönnöd. a saját kudarcodat kivetíted mindenki másra. lelkiismeret furdalásod is van, mert itt jól mered érezni magad. fogd fel, magyar vagy és az is maradsz, hiába leszel itt állampolgár, annak minden előnyével és hátrányával együtt. a gyerekeid sosem lesznek magyarok, mert egy kultúrát a nyelv tökéletes ismerete és mindennapi gyakorlása nélkül nem tudunk magunkba szívni. a gyerekeid sem fogják tudni sosem, hiűába erőlködsz. tinédzser korában inkább nézi majd hurlinget vagy gaelic futballt a tévében, minthogy megtanuljon pl. vizilabdázni. sosem fognak kötődni magyarországhoz, erőfeszítéseid már most kudarcot vallottak.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 16:50:51

@pupak30: komolyan dühíted az embert: egy orvos itteni napi díja több, mint az otthoni havija! Nem azért jöttek el az emigránsok, mert túl hülyék vagy lusták otthon érvényesülni, és még te oktatsz ki, hogy visszafelé köpködök?! Te bezzeg nem mondod el, miért léptél le. Talán csak a fasiszta íreknél lehetsz okostojás? Miért nem maradtál otthon "segíteni", ahogy te mondtad. Legalább ne hazudozz össze-vissza, tessék felnőttként kommentelni, őszintén!

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 17:02:30

@pupak30: Te tényleg egy beteges, megkeseredett energiavámpír vagy. Honnan vannak kényszerképzeteid, ne vetítsd ki a saját kis nyomorodat másra. Azok a vidékiek viselkednek így, akik Bp-en nem tudnak soha beilleszkedni, mert nem értékelik a vidéki gyökereiket, hanem megjátszák magukat. Nem vallottam kudarcot, kiváló munkaerő voltam mindenhol, van ahol évek múltán is emlegetik a rendszert, amit kiépítettem. Annak nem lesznek magyar gyerekei, aki maga sem marad magyar. Neked nem sikerült, nekem menni fog, nem fehér holló ez, van rá elég példa, csak elcseszted. Én sosem rejtegettem a magyarságomat, veled ellentétben, büszke vagyok rá. A gyerekek megtanulnak szépen magyarul, írni, olvasni, néptáncolni, énekelni és 1-2 évre cserediákként is hazamennek, no meg az iskolai szünetekben. Vizilabda, ez a magyar identitás fokmérője :D Ritka egy rosszindulatú, megkeseredett ember vagy, hogy ennyi rosszat kívánsz, de sebaj, lepereg, mi meg a kis magyar szigetünkkel (az otthonunk) szépen el leszünk az ír tengerben. Nősülj meg, vagy nemtommi, el vagy te veszve...

dr.pupak30 2011.02.01. 17:06:40

@Tirpákia rózsája: buta vagy te mint a feketeföld, nem is értem az írek miért nem vetnek ki maguk közül. Vizilabda igen. Mert mi érdekli a tinédzsert te szerencsétlen ha nem sport ? különösen írországban. Vagy még a saját kölkeidet sem ismered ?

dr.pupak30 2011.02.01. 17:07:39

@Tirpákia rózsája: egy szerencsétlen frusztrált némber vagy te. szerintem keress egy orvost gyorsan :))

dr.pupak30 2011.02.01. 17:09:18

@Tirpákia rózsája: de ha a magyar mentalítás annyira utálatos ahogy leírod, miért küldöd szerencsétlen kölkeid haza abba a fertőbe ? a végén még eltanulnak valami förtelmet.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 17:22:31

@pupak30: Én túl sok kislánnyal még nem találkoztam, aki érdekel a vizilabda... De felétek ez biztos másképp van :D Fejezd be a nyavalygást és ne köpj bele más levesébe! Nagyon sokunknak bejött, ez érzelmi intelligencia kérdése is. Mi örülünk, te nem. Te lenézed a fajtádat és próbálsz másnak látszani, mi nem. Mi vegyes házasságban élünk, te nem. Mi magyarok maradtunk, te nem. Aki ki akar jönni, ne hallgasson pupákra, ez egy tuti hely, 1 éven belül iszonyatos munkaerő-hiány lesz, ezért várunk mindenkit szeretettel, aki nyitott és hajlandó beilleszkedni. Magyar közösség van, a követség összefogja az ittenieket. És vannak magyar üzletek is, tehát a túrúrudi-ellátmány nem gond ;o) Ha nem érzitek otthon jól magatokat, nem lesztek hazaárulók, bár sokan itt azt mondják, gyertek nyugodtan és ha tetszik, maradjatok! Megyek, a vacsora nem főzi meg magát. Te meg pupák, kerüld a szemkontaktust a tömegközlekedésen, nehogy megruházzanak az írek, amiért magyar vagy :D Ilyen ökörséget, méghogy leköpnek...

dr.pupak30 2011.02.01. 17:28:46

@Tirpákia rózsája: jó isten de nagy hülye vagy te. amit csinálsz, az már közveszélyes. hogy mered a válság kellős közepén azt mondani, hogy jöjjön ide bárki? ki akarsz csábítani még több szerencsétlent aki majd nem fog munkát találni, mert most a kutyának nem kell? azt akarod, hogy a maradék pénzüket is elbukják, mint ahogy tették többen az elmúlt 2 évben mert nem találtak munkát? milyen ember vagy te? mert te széteszed a lábad akárkinek és bejön az élet nem kéne másokat is átverni. ne jöjjön ide most senki mert a gazdasági szituáció rossz és még az írek sem tudják hogy fognak ebből kimászni. nem véletlenül mondott le a kormány. mert nem tudják hogy mi kiút a válságból. felfogtad te ezt ? tudsz a sorok között olvasni te szerencsétlen ? most aki ki akar menni valahová az várjon májusig és mehet egész európában oda ahová akar mert nyitnak a többi országok is.

dr.pupak30 2011.02.01. 17:34:28

@Tirpákia rózsája: nem sokkal találkoztál? nagy magyar létedre biztos azt sem tudod, hogy a magyar női vizilabda a világ élvonalába tartozik, olimpián rendre pontszerző helyen végeznek. a vizilabda pedig a magyar kultúra része a magyar identítás egyik meghatározó eleme, amit a világon mindenki elismer. ennyit a kultúráltságodról

pimpalini 2011.02.01. 18:25:00

@Walmer:

Érdeklődéssel vegyes szánalommal figyelem az újkori népbutítás eredményeként jelentkező nyílt történelem hamisítást, múlt megtagadást. Nem gondoltam volna, hogy ilyen méreteket ölt, bár látva az index egyes újságíróinak ténykedését, sajnos most már eljutottunk arra a szintre, mikor komolyan kell venni ezt a jelenséget.

@alibiman:

Ez vonatkozik w-betűs butuskának is:

Szóval: a mai Horvátország területének jelentős része, olykor egésze az Árpád-kortól kezdve részét képezte a történelmi magyar államnak, a Magyar Királyságnak. A horvátok egészen a 19. század közepéig egyáltalán nem törődtek ezzel, nem ágáltak ellene, nem óhajtottak függetlenedni.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a horvát báni tisztség, amely a király, a trónörökös (herceg, árpádkor), a nádor, az országbíró, s az erdélyi vajda után a 4-5. magyar főméltóság volt. Csak jusson eszetekbe az idősebbik vagy az ifjabbik Zrínyi, kik horvát bánként magyar ügyekért, Magyarországért küzdöttek, egy országnak, egy népnek tartva magukat velünk.

Az a baj, hogy manapság sokan a mai, illetve múlt századi viszonyok alapján konstruálják, értelmezik félre a múltat, a történelmet. Sajnos inkább tudok róluk rosszindulatú szándékosságot, tudatos züllesztést feltételezni, mint szimpla butaságot.

pimpalini 2011.02.01. 18:32:58

@pupak30:

Bármit is mondasz - s túlzások fellelhetők nálad, s vitapartnerednél is - de ez itt a lényeg:

"persze szemtől szembe mindegyik aranyos, mert nem merik a szemedbe mondani, hogy alig várják, hogy külföldiként elhúzz innen. persze ennek ellenére még mindig könnyedebb a légköt mint otthon "

Megkérdezném: a képmutatás és burkolt idegengyűlölet ellenére elmagyaráznád értelmesen, miért véled úgy, hogy ott még mindig könnyedebb a légkör, mint itthon?
Ha szerinted is ez a valóság, akkor miért is baj az, ha valaki Tirpákiának tartja kishazánkat? Azt a hazát, ahol bizonyos embereknek, politikusoknak (nem emberek) már a saját történelmük sem szent? Inkább azt is megtagadnák, csakhogy zavaros ideológiai háttérrel támaszthassák alá nem létező legitimitásukat, valami skizofréniába hajló ideológiával palástolják hataloméhségüket?

pimpalini 2011.02.01. 18:38:04

@Walmer: @alibiman:

Köszönöm, hogy elismertétek a saját hülyeségeteket.:)

MErt ugye az alapvetés az volt alibiman-nél, hogy a történelmi Magyarország térkép hülyeség. Bebizonyítottátok, hogy nem. Hívjátok bárhogy is, a horvát területek részét képezték Nagy-Magyarországnak, tehát aki kiteszi a térképet a szobája falára, a kocsija szélvédőjére, a farkára, stb... nem hülye, s nem téved semmiben.

dr.pupak30 2011.02.01. 18:46:13

@pimpalini: nincs itt semmi baj. valakinek itt jön be az élet valakinek máshol. én azt a mentalítást nem szeretem, amikor valakik minden fórumot megragadnak arra, hogy elmondják, ők milyen sértettek és mennyire utálják a magyar gondolkodást, miközben a nyelvet beszélik, magyar fórumokon blogolnak stb, és ott sosem felejtik el kifejteni, hogy mi magyarok mekkora férgek vagyunk. én csak próbáltam elensúlyozni a képet, hogy más országban is van sok szar és mi magyarok egyáltalán nem vagyunk rosszabbak mint más. a könnyedebb légkör annak köszönhető, hogy a munkahelyeken nem élet halál harc megy a melért és a jólét miatt az emberek kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak. a rasszizmus itt létezik, meg kell kérdezni bármely feketét vagy akár lengyelt. ezek nem mindennapos események, de léteznek.

pimpalini 2011.02.01. 18:53:14

@alibiman:

"Látom a srácokon, hogy itthon el nem mennének a mekibe egy kis kiegészítő lóvéért, mert az alantas. Kint meg szart lapátolnak éhbérért."

Akkor mivel van a gond? Nem a mentalitással? Vagyis közvetve, de elismered a másik fél igazát, akinek sommás véleménye van az itthoniakról?

dr.pupak30 2011.02.01. 19:00:36

@pimpalini: itt nem ez a fő probléma. hanem az, hogy hasonló problémák máshol is léteznek, csak néhány "honfitárs" ezt nem akarja látni és elvakultságuk saját fajtájának ledegradálásában kerül kifejezésre. ez ugyanolyan lehúzás mint amiért úgy kiabálnak és nem szeretnek. csak ezt már nem veszik észre. így köpik szembe saját magukat és nemzetüket is ahová pedig a saját gyerekeiket küldik haza nyaralni. mint mondhat ez otthon amikor a gyereke megy magyarországra ? gyerekem magyart csinálok belőled, mert én is magyar vagyok, de vigyázz az emberekkel magyarországon, mert rosszindulatúak, depressziósak, és lehúzóak. szánalmas.

pimpalini 2011.02.01. 19:01:19

a@pupak30:

Megértelek, védd meg az országot, régen én is ilyen voltam. Csakhogy Te is összefoglalod a lényeget:

"a könnyedebb légkör annak köszönhető, hogy a munkahelyeken nem élet halál harc megy melért és a jólét miatt az emberek kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak. "

Valamit akkor itthon nagyon elbasztak, nem? Mert azért vonjunk párhuzamot:
- mindkét ország alapvetően mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik,
- mi inkább vagyunk tranzitország - ezáltal kereskedelmi szempontból komparatív előnnyel rendelkezők - mint Írország,
- ott anyanyelvi szinten beszélnek angolul, itt nem,
- ahogy leírjátok, sok ott a bugris, igénytelen ember, mégis csak a munkáját nézik, nem a kinézetét, származását, barátait.

Akkor mivel van a gond? Talán az emberekkel. Meg az erkölcsök széttiprásával. Nehéz ügy ez, oldalakat kívánna, de röviden és pongyolán annyit:
ezt köszönhetjük annak az impotenciának, mit úgy hívnak: rendszerváltás. A régi bűnösök elő nem vétele gyakorlatilag nemcsak őket és vagyonszerzési módszereiket legalizálta, hanem érvényesülésük módszerét, erkölcsi nívójukat is. MErt ha a gátlástalan emberfajta lehetőséget lát és nem koppintanak az orrára, mindent tönkretesz a saját érvényesüléséért. Nincs benne közösségi szellem, erkölcsi tartás, empátia. Csak magát szereti. Neki semmi sem drága. S ezt az emberfajtát hagyták helyzetben 89-90-ben. Köszönjük szépen!

Nem véletlen, hogy a tehetség elmegy. Menjen is. Az a plusz 4-11 év, amit kinn élhet a kisebb stressz miatt, megéri.

Callidus 2011.02.01. 19:03:01

Hat ez is elsüllyedt. Viszlat.

pimpalini 2011.02.01. 19:12:05

@Callidus:

Hát ez lenne itt a lényeg. Erről eszembe jutott egy kis szösszenet. Régen sokat ingáztam távolsági busszal, vonattal a főváros és a lakóhelyem között. Nálam fiatalabb srácok álltak a buszon,s dumáltak. Ez 2002-ben volt. Az egyik annyit mondott a másiknak (nyilván a szövegkörnyezet is lényeges lenne): "Hazajöttem, erre visszaszavaztuk a szocikat... megyek is vissza..." (külföldre)
Mondom, ez 2002-ben volt. Nem akarok politizálni, de minden mindennel összefügg. Fejétől bűzlik a hal. Sok mindent láttam már ebben az országban, de egyre kevésbé tetszik. S lassan, lassacskán igazat kell adjak azoknak, akik szidják.:(

pimpalini 2011.02.01. 19:20:32

@Callidus: @pupak30:

"egyszerű ez. 1. nyelvtudás. 2. technológiai tudás. 3. vállalkozások létrehozása. szóval tanulás, tőke, vállalkozószellem. ez kellene "

Vállalkozószellem van. Lassan már több lesz a (kényszer) vállalkozó, mint az alkalmazott.

A nagy harci helyzet az, hogy:
1. Egyre több ember kerül kilátástalan helyzetbe, mert egyszerűen a megélhetését sem tudja biztosítani.
2. Az oktatás helyzete siralmas. Most csak egy példa: a tanárok javadalmazása.
3. Az árszínvonal és az bérek közötti drasztikus különbség. Egyszerűen nem tudsz felhalmozni, hacsak nem csalsz adót, vagy nem teszel más törvénybe ütközőt. Munkából nem tudsz meggazdagodni. Sokszor munka sincs, ha meg van, több ember helyett dolgozol potom pénzért.
4. Kevés a példakép.
5. Az átlagember számára nincsenek érvényesülési csatornák, lehetőségek. Ezért megy ki értelmiségi, egyetemet végzett ember Dublinba mosogatni.
6. Főváros centrikusság. Az új munkahelyen nagyobb része a fővárosban nyílik meg. Vidéken szinte semmi sincs. S most nem az aprófalvakról beszéltem.
De ezt lehetne folytatni. A végtelenségig.

pimpalini 2011.02.01. 19:29:23

@Callidus:

"Nagyjabol ezekbol kovetkezik a legtobb problema. A otlettelenseg, az elkeseredettseg, a kilatastalansag, es az ebbol fakado irigyseg.
Otthon senki sem gondolja hogy sokat tanulok es okos leszek, es akkor jo munkam lesz. Helyette a nok kenytelenek a testukre koncentralni, mert tudjak azzal tudjak a karrierjuket gyorsan es biztosan felepiteni. Karriert ami raadasul magyarorszagon csak es kizarolag a penzkereseti lehetoseget jelenti. Nem foglalkozhatsz azzal amit igazan szeretsz, vagy amihez ertenel, mert az otthoni munkak 50%abol keptelenseg megelni.
Itt egy szobafesto tobbet keres mint egy irodista. "

Hát igen. Gyakorlatilag nem érdemes tanulni, mert tudományos kutatóként (amiért összesen tanultál 8+4+5+3 évet) keresel fele annyit, mint egy szaki, akinek van pofája elkérni 30 000 forintot egy fél négyzetméteres ablakért.

Vagy:

Inkább elmész rúdtáncosnak, vagy örömlánynak, mert mindkettővel hatszor annyit keresel, mintha profi sportolóként naponta 3-4 órát edzel.

Vagy:

A diákoknak, tanulóknak nem tudsz olyan példát felmutatni, amivel magas szintű teljesítményre sarkallhatod őket, ezáltal motiválva őket arra, hogy tanuljanak. Nem. Mert mindenki látja kinek van nagy kocsija, kinek van szép háza, s ez beszél. Te meg mondhatsz bármit arról, hogy legyen diplomája, legyen általános műveltsége a gyereknek, mert ez kell az embernek. Frászt. Az arcodba fog nevetni.

Kontraszelekció, kapcsolatok, nagy pofa, pofátlanság, kereskedelem. Ezek kellenek az érvényesüléshez, s nem a tudás. Hiába vagy fasza, ha senki sem ismer.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 19:31:07

@pimpalini: Talán valami létező dokumentummal, stb. alátámasztanád az kijelentésed. Amíg ilyet nem tudsz előrántani, addig senki nem vesz komolyan. Ilyen alapon Krétát is az országhoz csatolhatjuk. :-)) Amíg keresgélsz, addig itt van egy kis olvasnivaló:

Az eredti szerződést úgy hívták, hogy PACTA CONVENTA. 1102-ben jött létre. Itt olvashatsz róla:

www.zum.de/whkmla/region/balkans/croat11021301.html

De ez lehet, hogy kimerítőbb:

en.wikipedia.org/wiki/Pacta_conventa_%28Croatia%29

Bár ez csak megelőzte az Arany Bullában lévő ide vonatkozó passzusokat, és nem pontosan a horvát állam státuszáról szólt.

en.wikipedia.org/wiki/History_of_Croatia

Persze van aki ezzel vitatkozik, pl. itt:

hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nelme

De hát már csak ilyen a történelem. B

Aztán egy másik,
www.croatianhistory.net/etf/et01.html#dukes

Ebből kiemeltem azt a részt, ami ide vonatkozhat.

From 1102 the Croats had shared together with Hungarians a newly built state under common Hungarian and Croatian Kings. The Kings were crowned twice: with the Hungarian and the Croatian crown.

Igazából - szerintem - egy egész csapat történésznek adhatna munkát pusztán a valamikori Magyar-Horvát uniósság kérdése. Viszont amíg mind a két állam történésze nem ismeri pontosan, hogy mi történt, hogy volt, addig én a rendelkezésre álló dokumentumok alapján azt mondanám, hogy Horvátország nem volt integráns rész a Magyar Királyságnak.

pimpalini 2011.02.01. 19:33:02

@Callidus:

Már megbocsáss, de ez egy baromi rossz duma. Pénz nélkül éhen halsz. Ez van. Próbálj meg pénz nélkül élni. S igen, ha dolgozol, értéket teremtesz, akkor is kiszúrják a szemed éhbérrel, mert az általad teremtett érték nagyobb részét mások fölözik le.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 19:33:45

@pimpalini: Lehülyézés nem volt, én azt állítom, hogy nem jogos, mert rendelkezésre álló történelmi dokumentumok ezt nem támasztják alá. Ráadásul - és ez fontosabb - megalázó, arrogáns viselkedés horvát szomszédainkkal szemben.

pimpalini 2011.02.01. 19:35:48

@alibiman:

Ahogy fentebb olvastam, már megcáfolták ezen vélekedésed. Mert ez csak vélekedés. Ne is haragudj, de inkább hiszek a magyar történészeknek, akadémikusoknak, mint a wikipédiának, amit ki tudja ki szerkeszt. Akár szerkesztheti a sarki fűszeres is atomfizika tárgykörben, meg egy térképész az olimpiák témakörében.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 19:45:04

@pimpalini: Mond csak kedves pimpalini, te csak mantrázod a vágyaidat, vagy olvasol is? Ha fáraszt az angol szöveg, akkor itt van egy egész jó írás, egy magyar szerzőtől, aki kicsit össze is veti a horvát és magyar történelem könyveket:

www.opkm.hu/konyvesneveles/2004/2/6Jenyikne.html

Ez jól ábrázolja azt a kontrasztot, ami a két állam történelemírása és -tudata között van.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 19:49:04

@pupak30: ez hiányzott, hogy lekurvázz, micsoda egy primitív ember vagy! Menj a kurucinfora, neveletlen! A következő az antiszemita ill. homofób lesz. Óvasni tudol? Aszontam EGY ÉVEN BELÜL. Sok téren munkaerőhiány van. Látom, te csak kőművesekben gondolkodsz. Pl. pénzügy és IT terén rengeteg állás van, sőt sok cég azért települ ki, mert nem talál elég szakembert. De lassan mondom, hogy te is megértsd: EGY É-VEN BE-LÜL NEM LESZ E-LÉG ME-LÓÓÓÓÓÓÓS. Ugyanis mindenki lelép. Sok ismerősöm jön vissza. És hála Istennek, nem mindenki olyan szűklátókörű, mint te és tudják a multiknak sanyi, ezért az új kormány kis- és középvállalkozásokra épít.
A kormány meg nem azért mondott le, mert nem tudja, mi a megoldás, hanem mert csak így tudják a párt becsületét megmenteni. Hallgasd meg Micheál Martint! Nem árt követni mi a dörgés a Fianna Fáil háza táján! Hiányosak az ismereteid. De beteges agresszív állat, soha senkit nem vernék át, én idáig rengeteg karitatív munkát végeztem rászoruló magyaroknak - te gyanítom nem. Lépj le, mert ez a fórum egy kultúrált vitának van fenntartva nem a magadfajta kisebrendűségi beteges hazudozóknak. Még egyszer ITT NINCS FAJGYŰLÖLET.
Ami meg a hülye megjegyzésedet illeti, ismét nem olvastál: soha életemben nem találkoztam olyan kislánnyal, aki vizilabdamániás lett volna és egy ismerősöm sem. Ha szerinted ennek az ellenkezője sztenderd odahaza, te tényleg valami kifordult helyről jöhetsz. RSG-s, tornász, atletikás, karatés érdeklődés annál gyakoribb. A női vizilabda, nem gyermekligás vizilabda. Nem azt vitattam, hogy hol vannak a világranglistán. Az hogy vezetünk egy sportban nem azt jelenti, hogy 10-ből 8 ember űzi. Nem vitatkozom veled, mert idáig egyetlen épeszű megnyilvánulásod nem volt, csak szidtad a környezeted, az embereket kinn és odahaza, lehülyézted azokat, akik nem milliomosok Mo-n és verted hencegtél, hogy milyen sok pénzed van. Ha annyi van, küldd haza a Ferge Zsuzsa néninek, hogy etessed az éhező gyerekeket, ha már engem leszóltál látatlanban, hogy nem segítem Mo-t. N.B. én segítem, csak nem hencegek vele. Éretlen...

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 19:53:21

@pimpalini: TIRPÁKIA=NYÍRSÉG! Ugyanis onnan származik a család fele. SZÁLLJATOK MÁR LE RÓLAM! Az a barom, aki nem tudja, hogy a tirpák egy nemzetiség. Ha már valaki olyan buta, hogy nem tudja, akkor miután megmagyaráztam, ne folytassa a sértettséget! OLVASD AZ ELŐZMÉNYT. Még egyszer megkérdezem, ha zsidó létemre Hebron rózsájának hívnám magam, mocskos antiszemita lennék? Itt mindenki ilyen beteg???

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:03:33

@pimpalini: pupák szerint, ha nem tudsz otthon érvényesülni, akkor hülye vagy alibiman szerint pedig lusta. Nem ismerik a hazai viszonyokat, hiába magyarázod nekik... Nem elég okosnak lenni - márpedig abba igen jók vagyunk -, kell zsozsó is és olyan infrastruktúra, ami nem csak élni hagy, de még segít is. Itt a fasiszta íreknél,ahol pupák szerint leköpnek, mert a homlokodra van írva, hogy magyar vagy, a vállalkozók az első két évben nem adóznak. A második év után fizetnek csak adót visszamenőlegesen, ami hihetetlenül nagy segítség. Ezen felül a parasztok adómentesek, ami szintén remek, mert nem kell egy csorda adminisztrátort eltartaniuk. Tanulhatnánk...

dr.pupak30 2011.02.01. 20:06:29

@Tirpákia rózsája: mondtam már buta vagy. az legegyszerűbb gazdasági összefüggéseket sem érted. Írország SOSEM fogja elérni az évekkel ezelőtti gazdasági teljesítményét. nem lesz munka csak a magasan kvalifikált hiány szakmákban. légyszíves ne hazudj annak, akinek fogalma sincs az írországi helyzetről

dr.pupak30 2011.02.01. 20:08:18

@Tirpákia rózsája: pontosan így van. ha otthon nem tidsz érvényesülni buta és lusta vagy. ez ilyen egyszerű. nincs elég eszed, hogy az otthoni körülmények között megtaláld az utad. vagy más hiányzik belőled. ez ilyen egyszerű

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:08:53

@alibiman: én nem tudom, a kunok, jászok, palócok, tótok, ruszinok, TIRPÁKOK sosem panaszkodtak a magyar fennhatóságra (saját nyelvvel rendelkező etnikumok). A sokacokról nem tudok nyilatkozni. A jugó nemzetek eredetével komolyabban tisztában kéne lenni ahhoz, hogy a függetlenségi törekvéseiket megértsük.

dr.pupak30 2011.02.01. 20:10:31

@pimpalini: ne haragudj, de egy nemzetközileg jól látogatott honlapot nem nehéz összedobni és már csak a bannerhirdetésekből lehet keresni. ehhez pedig csak internet kell. nem kellenek utak, nyóc egyetemi diploma és hat nyelvtudás

dr.pupak30 2011.02.01. 20:14:50

@Tirpákia rózsája: még olvasni sem tudsz én azt mondtam, hogy a hátad mögött köphetnek. és ezt nem csak szó szerint kell érteni, hanem átvitt értelemben is lehet. saját szememmel is láttam már ilyet és meséltek is történeteket.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:16:35

@pupak30: attól, hogy te nem találsz munkát, ez még nem általános. A férjem cége pl. képtelen elég szakembert találni. Ezért alapítanak leányvállalatokat külföldön amellett, hogy mindenkinek szóltak a cégnél, kap 1500 eurót az, aki - a la Vektorunk - hoz még egy embert magával. Otthonról rengeteg szakembert próbálok kicsalni, de senki nem jön, csak otthon nyomorog. Az összes szakmabéli haverja panaszkodik, hogy nem találnak elég munkatársat és hetente kapnak új állásajánlatokat, mert akkora a hiány. De ez a helyzet pénzügyesekkel is, és a magasan képzett nehézipari gépkezelőkkel ill. liftkezelőkkel és fémipari szakmunkásokkal is. A várost járva rengeteg helyen látok kinn hirdetést, már most is lehet állást találni üzletben, étteremben.

dr.pupak30 2011.02.01. 20:17:30

@Tirpákia rózsája: vizilabda = magyar kultúra része. mint egy Ady vers. felfogtad ?

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 20:21:28

@Tirpákia rózsája: Ha jól tudom így van. Kivételt képeznek a felvidéken élő tótok, akiket azért elég sok sérelem ért. Általában a tört. Mo-n élő nemzetiségeket nem igazán sikerült megnyerni magunknak, és ezzel sok mindent elbuktunk. Annak ellenére, hogy sokszor évszázadokon keresztül kevesebben voltunk, mint a többi nemzetiség, nem figyeltünk oda rendesen erre a kérdésre. Egyszer értük el az 50.02 (vagy hasonló) százalékot, asszem 1902-ben. És hiába alkottuk meg a világ legkorszerűbb nemzetiségi törvényeit, ha azt helyi szinten senki nem tartotta be.

Én azt mondom, mégis jó volt, hogy ilyen sok nemzetiség élt az országban, mert ennek köszönhetjük az egyedülálló, színes kultúránkat.

alicecooper 2011.02.01. 20:22:51

@pimpalini: Azért választottam "Alicecooper"-t, mert az egyik kedvencem! De Te sem a saját neved használod! A véleményemet, úgy gondolom kultúráltan fogalmaztam meg, de továbbra is fent tartom! A véleményeink különbözhetnek, de erről szól a demokrácia! Szép napot Neked!

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 20:24:05

@Tirpákia rózsája: "magasan képzett nehézipari gépkezelőkkel ill. liftkezelőkkel és fémipari szakmunkásokkal is. "

Hát ezekkel itthon sem rózsás a helyzet, amióta nincs rendes szakmunkásképzés. A liftkezelőt gondolom elgépelted.:-)

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:24:47

@pupak30: én kultúremberekkel dolgoztam, éltem, barátkoztam világ életemben. És te vagy az első az elmúlt 6 évben, akitől ilyet hallok. A megnyilvánulásaidból itélve egy öntelt, megkeseredett, agresszív, neveletlen és éretlen suhanc vagy, akinek csak a pénz számít és ez kiül az emberre, ezért simán lehet téged utálni. Egy ír legfeljebb egy távol-keletit egy négertől meg tud különböztetni, de azt a baromságot, hogy a homlokodra van írva, hogy magyar vagy és ezért utálnak - a te szavaid -, nem veszem be és mindenkinek javaslom, ő se tegye. Próbáld megismerni a hazádat és kultúrádat, ezáltal megszereted és a büszkeség majd eltörli belőled azt a kisebbrendűségi érzést, ami mindenben elvakít. "Szerencsétlen volna, ki a napba nézvén annak fényességét nem látná meg". A'szem a kacsintós költőnk...

dr.pupak30 2011.02.01. 20:27:37

@Tirpákia rózsája: miről beszélsz te? 30% közeli költségvetési hiányuk volt, az euró zónában 3% lenne a megengedett. a bankokat már kétszer is fel kellett tőkésíteni mert elkurták a gazdálkodást. azt mind hitelből fogják, amit az IMF még oda sem adott, mert nincs kormány és parlament nem fogadta el az új költségvetési törvényt. szerinted mi fog történni, ha pl az AIB bankot mégegyszer fel kell tökésíteni és tömegek az utcára vonulnak, hogy szarják le az egészet inkább bukjon a bank. megy a levesbe a megtakarításod, mert a bank szarja le, hogy te nem kapod meg. ha nincsenek megtakarítások csak hitelből lehet beruházni, vagyis munkahelyet teremteni, de már így sem biztos, hogy kapnak többet. most emeltek adót, ami a belső fogyasztást is csökkenti, vagyis csökken a cégek nyeresége így le fognak építeni. a munkanélküliség 14% körül van és nem is fog csökkeni ebben az évben. miről beszélsz te? olvasol újságot ? honnan veszed ezeket az infókat ?

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:29:13

@alibiman: nem, sokat keresnek, iszonyú hiány van és ez csak fokozódni fog, mert az ausztrálok meg a szakmunkákra indítottak munkavízum-programokat. Már az EU-n kívülről hozzák be őket, a fehéroroszoktól, törököktől, mert a mieink leléptek. A lengyelek pl. szinte teljesen eltűntek, pedig piszok jól dolgoztak (egy lengyel barátnőm mondta, 2 hete, hogy 58 lengyel barátjából EGY maradt itt). Itt gyakorlatilag nincs szakmunkásképzés már vagy 20 éve, a briteknél meg vagy 50 éve.

dr.pupak30 2011.02.01. 20:33:18

@Tirpákia rózsája: saját magadnak mondasz ellent. most akkor hiper szuperek itt az iskolák vagy nem. úgy tűnik mégsem, mert a külföldiekre kell támaszkodniuk

dr.pupak30 2011.02.01. 20:34:37

@Tirpákia rózsája: így is tesznek az únióra rá, már egyszer szavaztak ellene. ezeknek egy lépés kell, hogy kilépjenek a túróba és akkor a védőernyő is megy a fejük fölül

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 20:38:26

@pupak30: Én a nemzetközi sajtót szoktam olvasgatni, és bizony aggódnak az ír gazdaság miatt. A CDS pl. sokszor magasabb a magyarnál. Nem lesz ez jó senkinek...

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:41:55

@pupak30: akkor most elmondom pupáknak is mindenkinek, akit érdekel, hogyan bukott be az ír gazdaság - ezt itt mindenki tudja, aki olvas újságot, és nem az indekszből értesül...
Az ír gazdaság mesterségesen felturbózott húzóágazata az építőipar volt. Óriási svnindlikkel (telekátminősítések haveroknak) tetemes virtuális vagyonra tettek szert a spekulánsok ill. az érintett politikusok. Mikor a lufi kilukadt, létrehoztak egy kincstári ügynökséget (NAMA), ami ezen jóemberek adósságát/veszteségét átvállalta. Ennek az összege az IMF-hitel. Erre rájönnek apróbb dolgok, mint EGY DARAB bank (Anglo Irish Bank), ahonnan a főnökök kilopták a zsozsót. Miután a bankok hiteleztek a spekulánsoknak a miniszterelnök személyes utasítására, buktak a barátainkkal együtt. És minekutána ők bankok, ergo valahonnak ők is kapják a zsozsót, erre még kamat is jött. A bankok kvázi járulékos vesztesei az egésznek, de ahelyett, hogy a kormány bedöntötte volna a spekulánsokat és azt az egy bankot, tovább pumpálta a nyugdíjalapból és egyéb helyekről a lét. Oszt most itten vónánk. Pupák, az ingyenes metro újság nem éppen a legjobb hírforrás :D

dr.pupak30 2011.02.01. 20:42:17

@alibiman: nem egyáltalán nem. és gazdasági problémákat tetézi, hogy nem úniópártiak, mert azt hiszik nekik egyedül is megy majd. egyszer már leszavazták az úniós alkotmányt. jelen idő szerint bármi megtörténhet. mint ahogy ezt pedzegetik is sokan. van aki ezt mondja már idén lesznek akik elhagyják az eurózónát, annak meg ki tudja milyen hatása lesz az únióra

pimpalini 2011.02.01. 20:43:08

@alicecooper:

Szia!:)

Én is nagyon komálom Alice-t, bizonyos korongjait ronggyá hallgattam. Számomra az egyik legnagyobb valaha élt előadó.:)

Tiszteletben tartom a véleményed, csak azért írtam, mert már annyiszor hallottam ezt az mszp-től jövő "ellopják", "lenyúlják" dumát, hogy herótom van tőle.

dr.pupak30 2011.02.01. 20:46:36

@Tirpákia rózsája: és szerited a pénzt rajzolják te szerencsétlen ? majd rajzolnak 5 billiót ha már senki nem akar fizetni vagy mi ?
nem veszed észre hogy az írek nagy része szarja le a bakok baját mert még azt sem értik, ha fizetésképtelenné válnak a saját megtakarításaikat is bukják, már ha van nekik ? azért mentek az utcára tüntetni novemberben, mert nem akarták, hogy felvegyék a hitelt az IMF-től amit pedig a bankokra kell fordítani. nem látod a legegszerűbb összefüggéseket sem ? ebben az országban csak te vagy optimista a gazdasági helyzetet illetően. olvass újságot, mert vannak itt okos emberek akik leírják az igazságot és nem rózsaszín ködben repülnek mint te

pimpalini 2011.02.01. 20:48:18

@alibiman:

Szerintem pont azért ért minket csalódás, hátba szúrás nemzetiségi téren, mert túl toleránsak voltunk. A franciák megtehették, s keményen végre is hajtották az asszimilációt. Nekünk is ezt kellett volna tenni.

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:51:46

@alibiman: egy ilyesztő hír: a helyiek csesztették a kormányt már 3 éve, hogy valami nem kóser a bankok táján. Erre az EU küldött egy delegációt 2008 szeptemberében és mindent "rendben talált". Novemberre hivatalosan bedőltünk!!! Ugyanaz a tróger szocialista brigád, akik a portugáloknál, spanyoloknál, görögöknél elszabdták a dógokat és bátorította Fletót, hogy adja be a hamis jelentést. Na, ezért fognak az írek kilépni, de először is azért, mert az EU nyomta őket, hogy hozzák létre a NAMA-t, aztán beáldozták őket, mert ha nemet mondanak, az egész eurózóna bedőlt volna. Pupák, csak a konzumidióták hiszik azt, hogy csak az EU-n kívül van élet. Norvégiáról hallottál már? Amikor a lengyelek szarba voltak, és az EU ugatott, hogy egy fillért sem kapnak és megszorításokat erőltettek volna rájuk, Putyin bejelentette, hogy egy héten belül kifizeti helyettük a teljes államadósságot. Rá néhány órára már az EU a spájzban volt és érdekes, nem került sor megszorító intézkedésekre. Ha nagyon szarban leszünk, kérünk a ruszkiktól vagy Katartól zsozsót, Brüsszel meg tehet egy szívességet :D

Tirpákia rózsája 2011.02.01. 20:55:29

@pupak30: látom már nem beszélni madzsar: a NAMA összege az IMF hitel. Ergo, nincs NAMA, nincs államcsőd. Ennél egyszerűbben nem lehet fogalmazni.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2011.02.01. 21:00:10

@pimpalini: Hát toleranciáról én nem sokat hallottam. Kőkemény magyarosítási törekvésekről viszont igen. Most elmesélek egy történetet, ami jellemző volt ránk.

Zágráb főterén áll Jellasics lovas szobra, kard van a kezében. Eredetileg felénk mutatott, de a horvátok később udvariasságból megfordították. Kérdem a horvát havert, hogy ez a lúzer meg hogy kapott lovas, kardos szobrot, egy csatát nem nyert meg? Röhögött, és azt mondta, mindenki tudja ezt, nem is azért kapta. Hanem azért mert 188x-ben (20 évvel a kiegyezés után) a magyar kormány végre hozzájárult, hogy a horvátok használhassák az anyanyelvüket a közintézményekben, horvátul tanulhassanak az iskolákban, stb. Ezt Jellasics kitartásának köszönheti a horvát nép. Ezért kapott szobrot. Égett a pofám, de nem lepődtem meg, mert hallottam egyéb, hasonló felvidéki és erdélyi sztorikat is.

dr.pupak30 2011.02.01. 21:35:51

@Tirpákia rózsája: meg sem kapták még az IMF hitelt, mert nem fogadták el az új törtvényt. miért hazudozol ?

dr.pupak30 2011.02.01. 21:39:01

@Tirpákia rózsája: te feltételezéseket puffogtatsz, mert nem értesz a számokhoz, mert buta vagy. unión kívül is van élet. szerinted a norvégoknak miért van? hallottál már a norvég olajról ? hogy lehetsz ennyire ostoba ?

dr.pupak30 2011.02.01. 22:05:39

"The authorities have informed us that while parliamentary approval of the EU-IMF support package is not legally required, the Irish Government has put the motion before parliament to strengthen political support for the agreement. In deference to Ireland’s parliamentary process, the IMF has decided to postpone consideration by its Board of the proposed loan under the Extended Fund Facility until after the debate. Assuming parliamentary support for the package, the Managing Director could recommend approval by the IMF Executive Board of the proposed €22.5 billion IMF loan as early as December 16."

ha tudsz új híreket ezzel kapcsolatba tírpákia rózsabimbója oszd meg velünk mert én nem találok

failte 2011.02.01. 22:06:39

Tirpák, te teljesen agyatlan vagy. Először is szállj le a magas lóról! Annyi hülyeséget hordtál itt össze, hogy azt sem tudom, mire reagáljak! Egy a lényeg, pupáknak igaza van: aki külföldre akar menni dolgozni, az most inkább ne ide jöjjön, feleslegesen felélni a megtakarításait. Hatalmas a munkanélküliség, tirpákon kívül mindenki látja ebben az országban, hogy nagy a baj és ez nem is fog változni évekig.

Azért nem kéne lenézni az alsóbb osztálybeli íreket. Ahogy egy vicc is mondja: egy rossz környékről származó ír ellopja a pénztárcádat. A jó környékről jövő ellopja a nyugdíjadat.

Amúgy sejtem, ki vagy (nagykövetségi eseményekről), így különösen röhej, amit itt vergődsz. :)

Aki elégedett/boldog/sikeres, az nem itt bizonygatja mindenkinek, hogy mennyire király élete és fizetése van és főleg nem fikáz agresszívan másokat, hogy jobban érezze magát. Szánalmas.

Callidus 2011.02.02. 15:00:35

@pimpalini:
"Már megbocsáss, de ez egy baromi rossz duma. Pénz nélkül éhen halsz. Ez van. Próbálj meg pénz nélkül élni. S igen, ha dolgozol, értéket teremtesz, akkor is kiszúrják a szemed éhbérrel, mert az általad teremtett érték nagyobb részét mások fölözik le."

Nem penz nelkul halsz ehen, hanem ennivalo nelkul.
Ez a kommented egyebkent egy kivalo peldaja mindannak amirol Jacque Fresco beszel.

www.youtube.com/watch?v=n9sWqYcVTqQ

De ez a tema mar tenyleg olyan tema amit Magyarorszagon elve, a tulelesert kuzdve keptelenseg megerteni. Pedig pont azoknak a problemaknak a megertese vezetett ehhez az elkepzeleshez amirol itt diskural mindenki. Ez az alapja.

www.youtube.com/watch?v=wDJ18m6KUW4&feature=related

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 15:35:15

@pupak30: 2 NAPJA HÍVTÁK LE AZ ELSŐ 5 MILLIÁRDOT!!!!!

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 15:38:30

@pupak30: Itt meg van turizmus (Európában a leglátogatottabb ország), mezőgazdaság, halászat, szoftver, világhírű egyetemek és zöld-technológia. Az írek a legnagyobb exportőrök a világon. Olaj, hol élsz??? Mondhattam volna Svájcot is, arra mit lépsz?

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 15:52:00

@failte: EGY ÉVEN BELÜL. Szerinted ez mit jelent? Fentebb írtam, mikből van hiányszakma. Utána lehet nézni. Almaszedőkre persze már/még nincs szükség, de lesz. Egyébként aki családostul, minden nélkül kimegy egy országba, nyelvtudás, ismeretek nélkül, az meg is érdemli. Újat mondok neked. google.com. Ott utána nézhetsz, milyen és mennyi egy adott országban a lakhatás, milyen munkák vannak. Értelmes ember ezt teszi, és ez alapján dönt.
Kit néztem le? Funkcionális analfabéta lehetsz, mert nem érted a mondatot, csak a szavak értelmét. Pupák azt mondta, aki otthon nem milliomos, az barom, erre írtam le, hogy itt mennyivel másabb, ugyanabban a munkakörben 10x annyit keresni. És ő hencegett a zsozsóval, el is hallgatott, amikor megtudta, más is keresett annyit, mint ő.
És kit néztem le? Nem tudsz idézni. Alibi és pupák néztek le mindenkit. Ja, hogy ők férfiak, ezért velük nem mersz kötözködni!
A követségről ismerhetsz, sok ismerősöm van, aki a magadfajták miatt nem jár, mert szidják az itteni viszonyokat és csak mások vérét szívják ill. spicliskednek meg fúrják egymást. Igenis a követségre nem ingyen kajáért kell menni. És nem mackóban kell megjelenni. És fürödni sem árt. Meg lehet ezért vetni, de akinek volt gyerekszobája, egyetért.
Még egyszer mondom, a magad fajta gyengébbek kedvéért: EGY ÉVEN BELÜL - magyarán az elkövetkezendő 12 hónap folyamán - munkaerő hiány lesz, már most is van bizonyos területeken. Szoftvereseknek (elsősorban JAVA-soknak) nagyon szívesen segítek állást keresni, ha tudnak angolul.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 15:52:34

@Tirpákia rózsája: úgy értem Java-sok már most is könnyedén találnak állást.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 15:57:15

@pupak30: Már a Seanadon is átment, ergo elfogadták. Egyébként a Dáil 27-én írta alá. Te sztem nem is Írországban vagy, hanem vmi képzelt világban...

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 16:00:29

@pupak30: az egyetlen, ami nem tiszta, az a kondíciók. A volt pénzügyminiszter kétnaponta hazudozta az ellenkezőjét, ezért senki nem tudja, mi a dörgés és ugyanúgy stikában egyeztettek, mint Feltóék. Egyébként közlöm veled, hogy tegnap az államelnök feloszlatta a parlamentet. Csak mert idáig SEMMIBŐL nem volt naprakész infód...

pimpalini 2011.02.02. 16:06:14

@Callidus:

Most elszámoltam tízig, s lecsillapodtam. Különben kaptál volna az arcodba, az tuti.

Mekkora undorító, cinikus farok vagy te? Már megbocsáss. Ez a szöveged vagy mélységes rosszindulatról, vagy hatalmas butaságról tesz tanúbizonyságot:

"Nem penz nelkul halsz ehen, hanem ennivalo nelkul. "

Mégis hol a francban élsz te?

Szerinted ha nincs pénzed, honnét szerzel ennivalót?:))) Megtermeled a hátsó kertben? Miközben minden kurvára drága? De tételezzük fel, van akkora földed, ami egy minimál élethez elég. Raktározni akkor is kell. Fűteni akkor is kell.
Egy családi költségvetés nagyobb része nem kajára megy el, hanem rezsire. Villany, víz (ami nálunk szinte ingyen kellene, hogy legyen, baszottul drága), gáz. De a gázhelyettesítők is iszonyatosan drágák. A fa, a szén. S ne gyere nekem a zöldházakkal. Több millió forint egy ilyen beruházás. Honnét szeded elő?

Szóval ne gyere nekem a zeitgeist-tel, meg a többi elméleti faszsággal. Mindenki ismeri a hitelpénzrendszer és a közpénzrendszer hívők közötti vitát. Semmire sem mész vele. Csak duma. Miközben mindent lehúznak rólad, amit csak lehet ebben a szánalmas, tetű országban.

Egyszerűen nem is értem, á, inkább abbahagyom, mielőtt elküldelek a büdös pi**ába...

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 16:07:12

SZÁZ SZÓNAK IS EGY A VÉGE: ez egy gyönyörű ország, befogadó emberekkel. Az emigráció egyelőre irtó nagy, ami miatt év vége felé általános munkaerő hiány lesz. Addig még érdemes otthon angolozni egy kicsit, de ír álláskereső oldalakon már most is sok állás van és nem rasszisták, aki a legjobb, azt veszik fel és mindenki ugyanannyit kap, mint a helyiek. Könnyű beilleszkedni, van magyar iskola is (hétvégi), ahol a gyerekek szinten tarthatják magukat. Tutira meg úgyis csak az jön ki, akinek biztos állása van. Már ha nem hülye az illető, de az olyanok mindenhol veszélyben vannak... Ja, még valami, idáig sehová nem kértek papírt, ez most már egy kicsit változóban van. Multikhoz még most sem, de azok nem is fizetnek túl jól.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 16:18:07

@pimpalini: Egy dolgot azért érdemes megjegyezni - alibiman mondta, akinek ezen kívül egy értelmes gondolata sem volt, csak szidott, mint a bokrot, mert nem tud olvasni -: odahaza rengeteg ember önhibájából van ...ban. Nem tudom az arányt, de sokan egyszerűen nem tesznek semmit. Te sztem nem ez a kategória vagy, de van egy fajta apátia odahaza, ami miatt az emberek csak sírnak és nem csinálnak semmit. Én az első 3 évben KÖNYÖRÖGTEM barátoknak, volt kollégáknak, jöjjenek ki. Nálam ingyen lakhattak volna egy hónapig, szereztem volna nekik állást, angoloztam volna velük. De egy sem jött ki, csak sírt. És nem azért mert vad hazafiak. Miért van ez?

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 16:24:40

@pupak30: Nem csak én vagyok, hanem mindenki, aki tudja, mik az ország tartalékai. Kis- és középvállalkozók, kutatásfejlesztéssel foglalkozók, és mindazok, akik nem csak mutogatnak vkire, hanem megoldásokban gondolkodnak. Koránt sem vagyunk olyan nagy cuccban, mint gondolják. De amíg elhitetik, hogy csak alamizsnán fogunk tengődni, addig könnyű minket csicskáztatni. És az a nemzetközi hitelintézetek és minősítők célja. Nem kell ehhez összeesküvés-elmélet. De aki csak bulvár szinten olvas, az csak azt látja, hogy gáz van.

Callidus 2011.02.02. 17:14:57

@pimpalini: Mondtam hogy keptelen leszel megerteni. A sajat nyomorod elkepzelni sem engedi amirol beszelek. Pedig epp annak a rendszernek az abszurditasarol szol ami ezt a keseru duhot szuli amiben elsz.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 17:20:36

@Callidus: vhol ott lehet az igazság, amit írtam fentebb, hogy egy bizonyos depresszív hatás után már önsorsrontó lesz az ember. Egyes népeknél - mint mi - ez a küszöb igen alacsony, mások meg egyenesen elpusztíthatatlanok. Ezért érdemes külföldre menni, mert ott az ember kénytelen leleményes lenni és nem érzelgősködik annyira, csak teszi a dógát.

failte 2011.02.02. 18:18:51

@Tirpákia rózsája: Kedves Tirpák,

Nem idézek senkitől, mert van életem és nem érek rá visszakeresgetni. Azért nézd már vissza, mit összehisztiztél itt ma megint, szerintem komolyan segítségre van szükséged, addig is szedjél Xanax-ot!

Amit írtam, fenntartom: jelenleg nem érdemes ide jönni és még egyszer leírom, hogy te is értsd, ez még évekig így is lesz. Ebbe beletartozik az egy év múlva is.

Az, hogy félnék a férfiaktól annyira nevetséges, hogy inkább bele sem megyek.

Amit a követségen ingyen evős, melegítős emberekről írtál: most ez hogy jön ide? Mi köze van hozzám? Azt is megkérdezném, mikor fikáztam a helyieket és a helyi viszonyokat? Furán venni ki magát a dolog, főleg, hogy ír párom van. :)

Amúgy most már tutira tudom, ki vagy. Egy közröhej tárgya a követségen, akit már évekkel ezelőtt le akartak venni a levelező listáról. Most nyugodtan kezdj el megint szapulni, lepereg rólam, viszont szórakoztatsz, úgyhogy hajrá! :)

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 18:35:34

@failte: Ha vkit vádolsz vmivel indokolni kell, erre mondtam, hogy idézz! Nem tetted meg, ergo hiteltelen vagy. ÉN SEM MONDTAM, HOGY MOST JÖJJÖN BOLDOD-BOLDOGTALAN. Nem értesz magyarul, látom. 5x leírtam fentebb, még mindig szajkózod. Nekem lesz igazam, mert már most ez a trend, olyat pedig csak irigyek mondanak, hogy sose gyere ide! Kövesse mindenki az eseményeket, de már most sok lehetőség van.
A követségi dolgot arra jeegyeztem meg, hogy az ottani vendégsereget kritizáltam egyedül, ergo szted ez volt indokolatlan.
Íreket szidókról: aki szidja az íreket, meg sem szólítod, számomra érthetetlenül, pláne, hogy ír a párod. De ez téged jellemez... Én meg csak a mackónadrágos ingyenélőket, és beszólsz. Ez is téged jellemez.
Összekeversz azzal a bizonyos hölggyel. Tudom, kire gondolsz. Minden követségivel jó viszonyban vagyok, egyedül egy vkivel nem - őt folyamatosan áthelyezgetik -, de vele is csak azért, mert vki, aki nagyon sok magyarral van kapcsolatban, nem akarom rontani a jó hírnevét, bár a tetű megérdemelné, hogy keveri a szart -elkezdte mindenféle baromsággal etetni, hogy én ezt meg azt mondtam a követségiekről. Én biztosítottam róla, hogy vagyok annyira szuicid, hogy mindig az illető képébe mondom, ha vmi nem tetszik. Egyébként az ilyen szarjankókra utalt a norvégiai kommentelő is, hogy a magyarok odakint is csak egymást ...tatják. Ja, olyannyira nem igaz, hogy utálom a követségieket, hogy a választások környékén megkerestem a nagykövetnét, hogyha esetleg át akarnák őket helyezni, szívesen indítok petíciót és elküldöm a külügybe, mert fantasztikusan végzik a munkájukat. Kérdezd meg Melindát, így volt. Nem vagyok idegroncs, csak fentebb leqrváztak nem egyszer és folyamatosan olyanok írogattak, akik már maguk sem értik, mi a dörgés. Ennyit a magyar kultúráról. Soha nem olvastam még olyan blogot, ahol az emberek ne anyáztak volna rögtön. És ez nem azért van, mert odahaza éhbérért dolgoznak. Itt is ez megy. Sztem nálam több pozitívumot és tényt senki nem írt, a többség csak anyázni jött ide, márpedig sztem ez a blog arra szolgál, hogy Írországot jobban megismerje a nagyérdemű.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 18:41:48

@failte: egyébként a skandináv betelefonálónak senki nem szólt be, hogy miért szidja a fajtáját, érdekes...
Az idióta nőt olyannyira ismerem, tudom, hogy két követségi levelezési lista létezik: az egyiken rajta van, a másikon nincs. Sajnos itt nincs kényszergyógykezelés, pedig MINDEN ROSSZINDULAT NÉLKÜL ráférne szegény nőre. Egyébként súlyos elmebeteg, nem kéne bántani. De ez is érzelmi kultúra kérdése...
És mindenkit utál vki a követségen, sokat sokan, mert ez sajnos tipikus...

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 19:22:38

Kár, hogy a többség alpári. Kiléptem, mert ide csak afilantrópok írnak, akik csak azt nézik, kinek mit sírhatnak el és kit hogy bánthatnak. Maradok inkább a valós társalgásnál, az anonimitás sokakat bevadít. Minden jót mindenkinek! :o)

dr.pupak30 2011.02.02. 20:01:28

@Tirpákia rózsája: na megjött a némber a fajtájának szégyene. svájc = bankrendszer, norvégia = olaj te nyomorult. még arra is lusta vagy, hogy kiwikipédiázd. egy nyomorult vagy te. milyen turizmus te nagyon hülye, folyamatosan zárnak be a hotelek mert mennek csödbe? hol élsz te te magyarok szégyene, te nyomorult? az új kormány első lépése az lesz, hogy újratárgyalja a csomagot ez van mindenhol a sajtóban. még olvasni sem tudsz te isten barma ?

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 20:56:08

@pupak30: Megjöttem? El sem mentem ;o) A wikipédia, mint hiteles hírforrás :D Ezért nem vagy naprakész. Lehet, hogy épp te szerkeszted, fentebb már kiröhögtek vkit, mert erre hivatkozott.
Milyen hotelek? A szörfturizmus dívik, Galway mindig is tele van amcsikkal. Dublinban egyet sem láttam, ami bezárt volna. Egyedül É-on volt gond, de ott is azért, mert a segély miatt nem érte meg dolgozni. Tavaly már a szállodaszöv. tiltakozott emiatt, mert egyszerűen nem találtak már részmunkaidőst sem és feketén meg senkit nem mertek alkalmazni a retorzió miatt és ezért sorra zártak be - most már éhbér a munkanélküli. Egyébként ők pattintották ki azt a botrányt is, amit az itteni adóhivatal vissza is igazolt: a Revenue 80 ezer (sic!) É-írről tud, akik Donegal-megyébe vannak hamisan nyilvántartva, és illegálisan segélyt kapnak. És ezek azok, akikről tudnak, de a teljes valós számot akkor min. a 2x-esére tippelte az illetékes elvtárs. Tudok olvasni. Nem vagyok nyomorult, piszok jól érzem magam, végre esik az eső is, ami jót tesz a vízkészletnek, miután télen leapasztották. Remekül élek egy nem magyargyűlölő közegben :D

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 21:11:13

@pupak30: a recesszió egyébként jót tett a belföldi turizmusnak, mert nem igazán repkedett a jónép külföldre. Odahaza is ez kéne, csak a Tékozló Homárt olvasva erre még nem adottak a feltételek, bár kétségtelen, hogy előbb megy el az ember Krétára, mint Hévízre, és nem csak amiatt, mert Kréta olcsóbb.
Nyugodj le egy kicsit, nem kell dühöngeni és azt a bizonyos poharat félig üresnek látni. Rileksz ;o)
A recesszióról máig sincsenek valós adatok és nagyon kevesen őszinték. Mindenki túl volt fizetve a csúcson, ami nem volt fenntartható. Az azért abszurd, hogy egy átlag vízvezetékszerelő 1800 eurót keresett HETENTE. Nem tudom azokat sajnálni, akik 6x-os áron vettek házat, meg évente cserélték a land rovert, most meg emigrálniuk kell, mert felélték mindenüket.

Tirpákia rózsája 2011.02.02. 21:15:01

@pupak30: egyébként az ECB főnök - az olasz krapek, most nem tudom a nevét - kerek perec megmondta a Fine Gael delegációnak, nem lesz újratárgyalás. Ez nem volt a wikipédiában? ;o) És különben is honnan tudod, ki lesz kormányon? Koalíciós kormány lesz, sztem te tényleg nem olvasol újságot...

pimpalini 2011.02.02. 21:16:36

@Callidus:

Nézd öregem: én már 15 éve úgy élek ebben a rendszerben, hogy látom a visszásságait, hiányosságait, szóval ne kezd el itt most a tanárbácsist játszani, miután megnéztél 3 videót az interneten. Rosszul áll a próféta szerep is, melyben kinyilatkoztatod a lényeget, s azt, aki gyakorlati fenntartásaival jön elő, "értelmetlenséggel", "értetlenkedéssel" szereled le.
Lépj már át az elmélet lila-rózsaszín bárányfelhőjéről a gyakorlat saras, nyirkos mezejére!

A kizsákmányolás olyan szintű, mint a legrosszabb rabszolgatartó időkben. Érik egy új egyenlősítő rendszer, a jelenlegi embert és anyagi természetű erőforrásokat kizsákmányoló, profithajhászó gazdasági rendnek szép lassan vége. Vége kell legyen. Csak baromira fontos lenne addig kibírni valahogy...:)

pimpalini 2011.02.02. 21:24:13

@Tirpákia rózsája:

Nézd: a helyzet az, hogy a hagyományos érvényesülési csatornákon nem jutsz semmire sem. Ez szüli az apátiát, amiről beszélsz. Itt nem lehet normális módon meggazdagodni, tisztességesen félretenni. Csak ha vállalkozó vagy, csak ha átbaszod az alkalmazottad, a megrendelőd, az államot, s még sorolhatnám. Rá vagy kényszerítve arra, hogy farkasabb legyél a farkasoknál.
Nincs olyan lehetőség, amire azt tudnád mondani, hogy ha rálépsz az útra, a végén eléred a célod. Másik oldalról nézve viszont lehetsz az isten legnagyobb barma, egy tudatlan faszkalap, de ha van ismeretséged, bárki, bármi lehet belőled. A normál, intelligens ember meg kénytelen eltűrni a vadbarmok ugatását, a hülyék terelgetési kísérleteit, mert ők ülnek fölötte, neki meg kuss van.
Akkor ott van a fúrás, a munkahelyi hangulat. Csapatmunka helyett egymást irtják az emberek.
Végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb:
az embernek nemcsak pénz kell, hanem értelmes munka, hivatás. Hát ebből van a legkevesebb. Illetve aminek még értelme is lenne, azt nem fizetik meg.

pimpalini 2011.02.02. 21:27:26

@Tirpákia rózsája:

Nézd: a helyzet az, hogy a hagyományos érvényesülési csatornákon nem jutsz semmire sem. Ez szüli az apátiát, amiről beszélsz. Itt nem lehet normális módon meggazdagodni, tisztességesen félretenni. Csak ha vállalkozó vagy, csak ha átbaszod az alkalmazottad, a megrendelőd, az államot, s még sorolhatnám. Rá vagy kényszerítve arra, hogy farkasabb legyél a farkasoknál.
Nincs olyan lehetőség, amire azt tudnád mondani, hogy ha rálépsz az útra, a végén eléred a célod. Másik oldalról nézve viszont lehetsz az isten legnagyobb barma, egy tudatlan faszkalap, de ha van ismeretséged, bárki, bármi lehet belőled. A normál, intelligens ember meg kénytelen eltűrni a vadbarmok ugatását, a hülyék terelgetési kísérleteit, mert ők ülnek fölötte, neki meg kuss van.
Akkor ott van a fúrás, a munkahelyi hangulat. Csapatmunka helyett egymást irtják az emberek.
Végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb:
az embernek nemcsak pénz kell, hanem értelmes munka, hivatás. Hát ebből van a legkevesebb. Illetve aminek még értelme is lenne, azt nem fizetik meg. Akit meg valamennyire megfizetnek, azt három ember helyett dolgoztatják, ideje nincsen semmire. Mert tudják, hogy bármikor lesz jelentkező a helyére.

failte 2011.02.02. 22:23:16

@Tirpákia rózsája: Figyelj, nevezz hiteltelennek, engem kicsit sem zavar, akkor sem fogom visszaolvasni a több száz kommentet, hogy idézzek neked. Ahogy már írtam korábban: van életem, úgyhogy ilyen hülyeségekre nincs időm.

Most sértegetés nélkül, tudod ki jut rólad eszembe? Torzonborz a Süsüből. Link a kis dalról, ami eszembe jutott, ahogy a nekem szóló kommentedet olvastam:
www.youtube.com/watch?v=cSIyH-c-61M

A legnagyobb badarságra reagálnék csupán, a többi szót sem érdemel: nem hiszem, hogy nekem kéne megvédenem az íreket bárki előtt is, csak azért, mert ír a párom. Engem kicsit sem érdekel senkinek a véleménye, mindenki azt gondol, amit akar. A magyarokat sem védem pont emiatt. Megvan a saját véleményem dolgokról, de ezt nem fogom másokra erőltetni. Jó lenne, ha ezt te is átgondolnád.

Most jöhet megint a km hosszú alázásod, hadd kacagjak még egy kicsit!

Tirpákia rózsája 2011.02.04. 00:41:29

@pimpalini: Minden szavaddal egyetértek! Ezért akartam minél több ismerőst otthonról kirángatni, mert azt reméltem, hogy ha már nem belülről szenvedik el a helyzetet, hanem kicsit lazítanak, látni fogják az otthoni dolgok abszurditását, mellesleg érvényesülni, de legalábbis élni tudnak. De nem így lett. A kinti magyarok többsége ugyanabban a nyomorban él itt is, pszichésen és lelkileg - látszik a hozzászólásokból, félreolvastak vmit, de egyik sem kért bocsánatot. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy nálunk az emberekkel van a baj. Nem a magadfajtákkal, akiknek vannak erkölcsi normáik, hanem azokkal, akik puszta sportból is akár kikészítenek másokat. Döbbenettel láttam, hogy képtelenség otthon egy retkes sztrájkot összehozni, mert a sztrájktörők önként jelentkeznek két órán belül. Hiába voltak otthon kezdeményezéseim, semmi közösségi szellem nincs az emberekben, de anélkül nem megy. Ez egy öngerjesztő folyamat. Nem vártam el soha, hogy kivételezzenek velem, csak hogy ne tegyenek keresztbe. Amikor láttam, hogy az itteni más k-európaiak milyen példásan működtetik a közösségüket, sírva fakadtam.

Tirpákia rózsája 2011.02.04. 00:49:11

@failte: egy tipp: Ctrl F és kidobja amit keresel. Mellesleg, ha olvastál tőlem vmit és reagálsz rá, gyanítom, tudod, hol olvastad. Ha meg nem, akkor meg ne hivatkozz rá. Vszínű azok egyike vagy, akik minden fórumon ott van, és csak kipécéz vkit, hogy levezesse a napi gőzt vagy csak mert perverz, az ilyenek miatt nem lehet kultúráltan blogolgatni.
Tetszik a link :D, bár sztem akikre reagáltam sokkal durvábbak és vulgárisabbak voltak. Persze elszáll az agyam, mikor lekurváz vki, meg ostobának nevez, miközben a wikipédiával érvel. Jó, röhöghettem volna, ebben igazad van, biztos alacsony volt a vércukrom és vérszemet kaptam ;o)

Tirpákia rózsája 2011.02.04. 00:56:03

@failte: azt meg hogy gondolod, hogy megtiltod a kommentelést? Ezért van a blog ezen funkciója. A múzeumban is rászólsz a jónépre, hogy ne nézelődjön? Ha nem akarsz írni, ne tegyed! Ha valótlanságot állít vki és ezzel többeket dezinformál, teljesen normális, hogy cáfolnak - nem csak én, ezt jóérzésű emberek más fórumokon is megteszik.

failte 2011.02.04. 22:21:34

@Tirpákia rózsája: Vazze, te tényleg beteg vagy, ki tiltotta meg neked a kommentelést? Idézzél már légy szíves! "egy tipp: Ctrl F és kidobja amit keresel" Úgyis marhára ráérsz...

???
süti beállítások módosítása